Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Barátnőm nem akarja vezetni a háztartást. Szerintetek ez így rendben van?
Párommal a szüleim lakásában élünk. A lakást ki szeretnék majd adni bérbe, de amíg itt lakunk nem tudják (meg persze fel is kellene kicsit újítani). Ha sikerülne kiadni anyukám jóformán elmehetne nyugdíjba. Ezt csak azért írtam le hogy tudjátok miért van szükség, ill. miért szeretnék venni magamnak saját lakást/felújítandó házat. Célom továbbá hogy fel tudjak mondani a munkahelyemen és csak a vállalkozásommal foglalkozzak. (Szakember vagyok)
Párommal kb 3-4 éve vagyunk együtt. Sokat dolgozom a fent említett okok miatt, van egy fő állásom ahol gyakran kell túlórázni, illetve egy vállalkozásom is. Mivel elég fáradtan érek haza, nem mindíg van kedvem/erőm nekiállni takarítani vagy főzni. A mosogatást és a ruha mosást meg tudom csinálni, mert azt jóformán a gép csinálja helyettem, csak bepakolok meg kipakolok belőle. Viszont takarítani és főzni egyátalán nincs se kedvem se időm. Párom meg magától nem csinálja egyiket se meg, csak ha szólok neki és segítek benne.
Áll a kosz a lakásban, minden nap mirelit sz*rokat meg mekis kaját eszek. Szemetet is csak akkor viszi le ha szólok neki, amúgy itt büdösödne.
Vágyom már arra hogy egyszer egy tiszta lakásba érjek haza, ahol főtt kaja vár.
Ha barátnőmnek azt mondom hogy szerintem ez az ő dolga lenne, hogy megteremtse nekem az "otthon melegét", akkor meg meg van sértődve hogy a nők el vannak nyomva, meg hogy ő is dolgozik. Bármikor megemlíten ezt neki, azt mondja ez közös munka lenne.
Amit kér anyagi szempontból megveszek neki, de miven nem kér szinte soha semmit, csak csokit meg nassolni valót ezért (gondolom én) úgy van vele hogy nem az a tipikus aranyásó.
Lehet régimódinak mondotok, de szerintem ez az ő dolga lenne. Én dolgom pedig hogy annyit keressek hogy a pénz miatt ne kelljen aggódni, illetve ha szeretne inkább csak a háztartással foglalkozni a nő, akkor ne legyen nagy gond a bevétele kiesése.
Főleg ha egyszer gyerekünk lenne és még az ő gondozása is rá hárulna, nem tudom mi lenne vele...
Félreértés ne essék, nem az a fajta vagyok akinek az élete a munka. Pont ez a lényeg hogy mikor hazaérek inkább vele tölteném az időt, mint ahogy most is teszem. Szerintem hogy "érzelmileg" ott legyek neki nagyon fontos. De a munka, a háztartás, a főzés meg az érzelmi támogatás, meg minden egyszerre már nem megy...
Szerintetek ez így rendben van? Hogy tudnék változtatni a dolgokon, mert nekem ez így nem jó.
Ő keres kb 200e ft én pedig 600-700e
Ő 22 éves én 23
Válaszokat előre is köszönöm!
Na tessék, még vasárnap is dolgozik #106.
Akkor miben tudna segíteni a párjának, aki szintén dolgozik?
Egyébként a 76-os válasz az enyém, oda írtam, hogy azért lusta és hagyja el!
Kérdező akárhogy is nézzük és akad is olyan nő, akinek nem okoz problémát, hogy otthon megszakádasig is gürcöl főleg gyermekek mellett valószínű hogy elege lesz és vitázni fogtok, vagy lelép gyerekestül tőled. A válás után azt kapja, ami jár neki!
Egyébként érdekes, hogy te úgy gondolod, hogy mindent visz még azt is amihez semmi köze erre te saját magadat sodornád olyan helyzetbe, hogy kicseszen veled. Nem bízol a nőkben ezek alapján és mégis megadnál neki mindent,amit tudsz. Igazuk van azoknak, akik azt írták, hogy a mai világban 600e Ft nem valami sok, ha a nő nem dolgozik. Arra kíváncsi vagyok hogyan gondolod a gyereknevelést, ha te többet vagy munkában, mint otthon.
A gyermeknek elsősorban a két szülőre van szüksége és nem pénzre, olcsóbb kabátban is meglesz, de szeretet és törődés nélkül nem igazán. Ezzel ugye tisztában vagy? Vagy úgy hiszed hogy elég a pénzed? Nem elég még véletlenül se. A feleség szerinted tűrné, hogy a közös gyerek jóformán apa nélkül nőne fel? Komolyan?
23 éves vagy még csak, nagyon úgy látszik, hogy még neked is van mit fejlődni, eléggé egyirányúan gondolkozol csak, miközben az élet nemcsak a pénz, a munka bármilyen formában is történik. Szerintem először nőjj fel.
Nézd kérdező, én úgy gondolom a lány nem alkalamas a kapcsolatra, arra semmiképp, amit te ideálsinak találsz. Ugyanakkor te sem. Gyakorlatilag nem vagy vele. Éltem ilyen kapcsolatban. Egy év alatt ráment a dolog a munkamániára és pénz hajkurászásra. Soha többet nem választok olyat, aki nincs jelen az életemben, mert mindig van jobb dolga.
Mindenképp másik párt kell keresned, de érdemes lenne megvárni vele, amíg az élethelyzeted alkalmassá tesz a párkapcsolatra. Mert, ezt az életvitelt kevesen fogják jól viselni. Vagy, aki igen, az nem szerelemből, hanem anyagi megfontolásból.
Ha havi 200at félre tehetnék úgy, hogy közben csak ki kell valarnom a koszból a lakást, simán megérné pár évig. De, arra, ami most van köztetek, illetve amilyen most az életviteled, arra nem igen lehet családot alapítani. Ezt is be kell látni.
"Majd találok olyat aki partner az elképzeléseimben."
Mármint aki feladja az életét, karrierjét, jövőjét hogy téged kiszolgáljon, hogy tudd magadnak kaparni a gesztenyét?
Elmondok neked valamit. Szerintem akinek szerető édesanyja van, az ha nem is mindig, de néha vágyik arra, hogy gondoskodjanak róla. Nem csak a férfiak.
Személy szerint imádnám, ha most felnőttként is lehetnék gyerek - képzavar, de elmondom. Imádnám, ha ugyanúgy, mint gyerekkoromban, itthon várna a kedvenc kajám. Tök jó lenne, ha este anya bedugná a fejét a szobámba, hogy csinált zöldséglevest, tojáskrémet pirítóssal, ha kedvem van, menjek csipegetni. Nagyon bírnám, ha valaki intézné nekem a számlabefizetéseket, még most is hibaüzenetes a rohadt Telekom app. Jó lenne, ha valaki lőne egy emailt, hogy az iparűzési adót ne felejtsem el befizetni. Jó lenne, ha valaki észben tartaná, hogy kell öblítő, és ne akkor jusson eszembe, mikor hazaestem a boltból. Tudnám hordani a téli kabátomat, amiről leesett a gomb, mert ahogy elmondtam volna anyának, csak azon pörgött volna az agya, hogy felvarrja.
Egy nőnek, akár dolgozik, akár nem, ezeket észben kell tartania, és ez az, amit a legtöbb férfi lepasszol. A házimunka egy dolog, ez a menedzserkedés az, amiben a legtöbb nő kiég, és amit megunnak kapcsolatban.
Nem tudom, kit miért vállalt az anyukája, engem azért, mert szeretett volna gyereket. És rendesen fel is nevelt. Vágyott arra, hogy valakiről gondoskodjon, hát gyereket vállalt. Ez a kapcsolat teljesen más, mint egy párkapcsolat. Az ember ideális esetben nem azért akar kapcsolatot, hogy alá vagy fölérendelt viszonyba kerüljön, illetve, hogy a szülői gondoskodást keresse a másikban.
Majd akkor nő be a fejem lágya ha úgy gondolkodom mint ti... Érdekes hogy azt gondoljátok ti tudjátok a tuti tippet az élethez.
Szerintem a gyereknek nem kell olyan mértékben az apa mint az anya. Kivéve persze ha az anya nem tudja úgy szeretni ahogy kell.
Más kúltúrában ahol az anya "neveli" a gyereket nagyrészt, ott azt mondhatnák az ellen véleményre hogy "majd ha benő a fejed lágya"... Szerintem inkább egy anya 100%-ban mint két szülő 50-50% ban. Minden esetre jobb egy kis szerénység ebben a témában.
Ezekben a témákban csak vélemények és elképzelések vannak, de azt hogy mi a tuti tipp az élethez, ami mindenkire érvényes és mindenkit boldoggá tesz, szerintem nincs.
Viszont remélem azok a nők akik ide írtak, stressz és szorongás nélkül, egzisztenciális biztonságban élik meg a minden napokat. Azt meg méginkább hogy a gyermekük boldog és szorongástól mentes életet él, olyan szülőkkel akiknek mindíg van rájuk idejük. Illetve remélem itt mindenki eléri a nagy karriert amire vágyik, ami miatt feláldozza a hagyományos szerepeket.
117
Figyelj, nincs baj a gondolkodásoddal, meg a "hagyományos" elkeozeleseiddel! De ha ezt várod, alírnál olyan szerződést, amiben vállalod, hogy válás esetén is eltartodba a volt feleségedet, mondjuk a gyerek szzletésétől 5 évig még? Hogy legyen eselye átkéoeznie magát stb.?
Basszus, vagy ez, vagy nem nagyon lesz olyan nő, aki ezt bevállalja! Jó munkám van, jó fizetésssel, nagyon szeretnék gyereket, és nagyon szeretnék htb lenni majd, de ezt biztositék nélkül normális nő nem adja fel. 600 ezer forint sok? Ez az én fizum! Ember, a havi kaja+rezsi kijön belőle, és csá.
Néhány dolgot szeretnék megválaszolni ÉN IS NEKED.
- Soha nem fölényeskedtem avval hogy mennyit keresek és Ő mennyit
● még jó!
- Soha nem kérdés hogy ki fizet a boltban és más helyeken, amivel nincs is bajom mert ez az én feladatom
● Klassz, gondolom azert néha ő is fizet
- A házimunkát jelenleg is én csinálom, de csak úgy ahogy az időm engedi. Sokan ezt úgy értik hogy nem csinálok semmit holott ez nem igaz.
● Igen, közös feladat
- Utalgatni szoktam rá hogy meg kellene csinálnia ezt meg azt, de mivel én vagyok az engedékenyebb, inkább megcsinálom magam ha nagy ellenállásba (sértődésbe) ütközök.
● Igen, közös feladat
-Minden hétvégén mosok, mosogatok, összeporszívozok és rendet rakok, de igazából a probléma az hogy néha hétköznap is kellene, de arra már nincs mindíg időm.
● Hétkoznap ő is dolgozik
-Nem azért szeretném hogy ne dolgozzon hogy kiszolgáltatott legyen számomra, hanem hogy könnyebb legyen az élete, és hogy csak a háztartással keljen foglalkoznia.
● Pedig kiszolgáltatott lesz a hangulatimgadozásidnak, mindennek! Onantol neki eselye nem lesz lelépni melloled, ha el akar menni, mert seggfej vagy
-Sokan mondtátok hogy dolgozzak kevesebbet és lesz időm az otthoni munkára. Ez rendben is lenne, de azt is elmondhatnátok hogy akkor hogy vegyek/vegyünk lakást vagy házat.
● a lakás/ház az ő nevén is lesz ⁉️⁉️⁉️⁉️⁉️⁉️⁉️ Vagy ő, mosson fozzon tamaritson egyedul, amig te kikaparod a gesztenyét?
-Azt is mondtátok hogy kezdjen karriert Ő is. Na az meg számomra méginkább messzebb áll a boldog kapcsolattól. "Mindenki dolgozzon, a takarítónő nő takarítson, a bébiszitter vigyázzon a gyerekre, aztán majd elmegyünk nyaralni valahova egy hétre, akkor "pihenünk", de igazából a munkán jár az eszünk..." Ebből én nem kérek
● Szerintem ő sem kér a kiszolgaltatottsagbol
-Kérdeztétek továbbá hogy párom mit csinál szabadidejében; játszik, sorozatot és videókat néz
● Tedd te is azt!
Sokatoknak ez erős mondat lehet, de a magyar nők nagyrésze dolgozik és háztartást vezet és csak panaszolja a barátnőinek hogy semmit nem csinál a másik. Ilyen oldalakon pedig jól lehurrogja azt, akiben a párját látja. Pedig lehetne ezt szerintem jól is és okosan is csinálni.
● ha ilyen lenne a párom, ugy kibasznam mint macskát szarni!
Szerintem a nők nagy része nem lenne annyira kimerült ha nem kellene bemennie minden nap és lehúznia 8 órát, majd otthon ismét egy 4-5 órát. Én abban hiszek ha a férfi meg tudja keresni a nő bérét, akkor avval a férfi egy bizonyos anyagi biztonságot ad a nőnek, aki pedig felmodhat a munkahelyén és egy sokkal nyugodtabb életet tud élni.
● Nekem ez teljesen rendben lenne, csak akkor a ház, a vagyon MINDEN legyen kettőtök nevén JOGILAG is! (Ja, hogy ugy már nem buli?) Mindkart gobdoltam! Pedig ez lenne a minimum, mert a vagyon fele, még igy sem potolja azokat az eveket, amiket tanulasra fordithattam volna
Es csodalkoztok, hogy a nok nem akarnak szulni
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!