Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Barátnőm nem akarja vezetni a háztartást. Szerintetek ez így rendben van?
Párommal a szüleim lakásában élünk. A lakást ki szeretnék majd adni bérbe, de amíg itt lakunk nem tudják (meg persze fel is kellene kicsit újítani). Ha sikerülne kiadni anyukám jóformán elmehetne nyugdíjba. Ezt csak azért írtam le hogy tudjátok miért van szükség, ill. miért szeretnék venni magamnak saját lakást/felújítandó házat. Célom továbbá hogy fel tudjak mondani a munkahelyemen és csak a vállalkozásommal foglalkozzak. (Szakember vagyok)
Párommal kb 3-4 éve vagyunk együtt. Sokat dolgozom a fent említett okok miatt, van egy fő állásom ahol gyakran kell túlórázni, illetve egy vállalkozásom is. Mivel elég fáradtan érek haza, nem mindíg van kedvem/erőm nekiállni takarítani vagy főzni. A mosogatást és a ruha mosást meg tudom csinálni, mert azt jóformán a gép csinálja helyettem, csak bepakolok meg kipakolok belőle. Viszont takarítani és főzni egyátalán nincs se kedvem se időm. Párom meg magától nem csinálja egyiket se meg, csak ha szólok neki és segítek benne.
Áll a kosz a lakásban, minden nap mirelit sz*rokat meg mekis kaját eszek. Szemetet is csak akkor viszi le ha szólok neki, amúgy itt büdösödne.
Vágyom már arra hogy egyszer egy tiszta lakásba érjek haza, ahol főtt kaja vár.
Ha barátnőmnek azt mondom hogy szerintem ez az ő dolga lenne, hogy megteremtse nekem az "otthon melegét", akkor meg meg van sértődve hogy a nők el vannak nyomva, meg hogy ő is dolgozik. Bármikor megemlíten ezt neki, azt mondja ez közös munka lenne.
Amit kér anyagi szempontból megveszek neki, de miven nem kér szinte soha semmit, csak csokit meg nassolni valót ezért (gondolom én) úgy van vele hogy nem az a tipikus aranyásó.
Lehet régimódinak mondotok, de szerintem ez az ő dolga lenne. Én dolgom pedig hogy annyit keressek hogy a pénz miatt ne kelljen aggódni, illetve ha szeretne inkább csak a háztartással foglalkozni a nő, akkor ne legyen nagy gond a bevétele kiesése.
Főleg ha egyszer gyerekünk lenne és még az ő gondozása is rá hárulna, nem tudom mi lenne vele...
Félreértés ne essék, nem az a fajta vagyok akinek az élete a munka. Pont ez a lényeg hogy mikor hazaérek inkább vele tölteném az időt, mint ahogy most is teszem. Szerintem hogy "érzelmileg" ott legyek neki nagyon fontos. De a munka, a háztartás, a főzés meg az érzelmi támogatás, meg minden egyszerre már nem megy...
Szerintetek ez így rendben van? Hogy tudnék változtatni a dolgokon, mert nekem ez így nem jó.
Ő keres kb 200e ft én pedig 600-700e
Ő 22 éves én 23
Válaszokat előre is köszönöm!
"Szomorúan látom hogy sokakban fel sem merül hogy ha sikerülne ingatlant vennem akkor együtt laknánk ott. Az az otthon nem csak az enyém lenne."
De erre mi neki a garancia?
Bemondásra nem fogja senki gazdasági kiszolgáltatottságba kormányozni az egész életvitelét.
Az nem merült fel legalább, hogy őt felvedd, NAV-lejelentéssel, stb.?
Tudod, hogy legyen OEP-je, nyugdíja, szolgálati ideje, fizetett szabadsága, GYES, GYED... Egy csomó minden jár neki az államtól, amitől az általad felvázolt esetben elesik.
És akkor még ott van az is, esetleg érettségizett, diplomás, nyelveket tud, kapcsolati tőkéje van ezek által, és nem akarná feladni a hivatását, jövöbeli perspektíváit?...
Ő IS most alapozza meg az életét szakmailag.
Gyakorlatilag eláshatja magát, ha ezt feladja. Örökre kiszolgáltatott lenne a kapcsolatotok minőségének és a hangulatodnak.
Az ilyen ostoba férfiak miatt feminista férfiak, egyszerűen nem látod vagy nem érdekel, mi lesz vele???
Egy normális ember biztatja a másikat, hogy vigye minél többre, legyen minél önállóbb, álljon a saját lábán.
Össze ne merd hasonlítani a teljes kiszolgáltatottsággal ezt, te b_arom.
Lelépni, válni joga van bárkinek, jól van ez így. Ha pedig nem akadályozod meg, hogy normálisan dolgozzon a nő és tanult nővel jössz össze, akkor hasonlóan ki fogjátok venni a részeteket az anyagiakból, tehát teljesen rendben van, hogy váláskor megosztjátok a vagyont. A házasság előtt szerzett vagyon pedig nem közös. De erre vannak a válóperes ügyvédek, de mondok jobbat: a házassági szerződés is.
Az meg, hogy "lelép a gyerekkel", szintén nem így működik, mivel joga van a férfinak is a gyerekéhez. Simán megbeszélhetitek a közös felügyeletet ilyen esetben. Általában nem véletlen az, hogy a nőnél marad a gyerek, apunak meg láthatási joga van. A legtöbb férfi nem akar többet ennél. De mondom, ha te többet akarsz, akkor van rá lehetőséged. Sőt, ha kulturáltan váltok el, akkor meg is egyezhettek, és ugyanúgy lehet egyértelműen 2 emberes feladat a gyereknevelés.
Nem úgy működik, hogy neked jó, ha van gyerek, jó, hogy ott van szem előtt, de a feladatok oroszlánrészét a nő csinálja, de lelépni viszont ne merészeljen.
" A nők megkapják a vagyon felét egy házassággal.."
Amerikában.
Magyarországon nem lehet házassággal vagyont elbirtokolni.
Fu bammeg.
“Nem azért szeretném hogy ne dolgozzon hogy kiszolgáltatott legyen számomra, hanem hogy könnyebb legyen az élete, és hogy csak a háztartással keljen foglalkoznia.”
Az eszedbe se jut, hogy ot nem az tenne boldogga, ha egesz nap utanad ganezna? Szerinted ettol konnyebb lenne az elete? Ennyit nezel ki a baratnodbol??
“Azt is mondtátok hogy kezdjen karriert Ő is. Na az meg számomra méginkább messzebb áll a boldog kapcsolattól. "Mindenki dolgozzon, a takarítónő nő takarítson, a bébiszitter vigyázzon a gyerekre, aztán majd elmegyünk nyaralni valahova egy hétre, akkor "pihenünk", de igazából a munkán jár az eszünk..." Ebből én nem kérek”
Ja mert csak az a karrier amit te csinalsz? Neki mar nem lehet? O nem teljesedhet ki a munkajaban? O attol legyen boldog ha hazitunderkedik egesz nap?
Na ebbol latszik, hogy abszolut lenezed a baratnodet, es elvarod, hogy csak azert mert puncija van, az o dolga minden.
"Azért dolgozok mert ha boldog a nő, én is boldog leszek általa."
De ő nem igazán boldog, mert ő dolgozni akar és együtt veled felesben, közösen megcsinálni az otthoni munkát. Ha neked ez nem tetszik az rendben van, szakíts vele! Valahol ő is lehetne rád tekintettel, de nem tud, mert a munkával többet foglalkozol, mint vele és már csak amiatt is azt érzi, hogy nem kötelező neki napról napra takarítani, főzni. Ráadásul hiába dolgozik 16:00-ig, ha egyszer elfárad és azt gondolja , el akarod nyomni. Persze hogy olyan gondolkodással nem fog főzni napi szinten és porszívózni se. Lusta is valamilyen szinten és még el is van hanyagolva, úgy érzi ki akarod használni. Egyszerűen nem illetek össze, viszont az 100%, hogy a te hozzáállásod ront a helyzetén, hiszen munkába akar járni és 50-50% fajta kapcsolat híve míg te pénzhajhász vagy és régimódi fazon. Változtass magadon, mert a mai modern nők nem hagyják magukat elnyomni olyan fajtának mint te vagy, mondj le róla.
"Csak más az ha szeretettel főzik."
Mondom, neked az ideje kell. Hogy a te életedet ne csak te éld, hanem ő is.
Aki szeretetből főz, az csinálja magától, nem kell rávenni.
Szerintem ti sokkal jobban lenézitek a nőket/magatokat mint én. Az meg pláne szomorú hogy sokatok csak egy puncit lát magában. Számomra a nő által megteremtett otthon, a nő által főzött étel sokkal fontosabb, nemesebb feladat mint holmi karrier építés meg pénz kereset. Egy nő tudja csak úgy szeretni a gyereket ahogyan azt kellene, mert csak ő érzi hogy kell. Egy nő tud csak otthont csinálni a házból. Számomra ezek az igazán fontos értékek, és az hogy ki milyen karriert épít az semmis.
Soha senki nem főzött olyan finomat mint az anyám, mikor munkanélküli volt, és szeretettel főzött.
Viszont megtapasztaltam azt is hogy milyen mikor volt csak összedobta a kaját, mert egy cégnél kb 50 ember munkájáért felelt.
Itt nem a munkanélküliségen van a hangsúly, hanem hogy van-e az embernek ideje "szeretettel" főzni.
"Számomra a nő által megteremtett otthon, a nő által főzött étel sokkal fontosabb, nemesebb feladat mint holmi karrier építés meg pénz kereset. Egy nő tudja csak úgy szeretni a gyereket ahogyan azt kellene, mert csak ő érzi hogy kell. Egy nő tud csak otthont csinálni a házból. Számomra ezek az igazán fontos értékek, és az hogy ki milyen karriert épít az semmis."
Ezek mind csicskamunkák amihez lusta vagy. És ezt a nyálas dumát tolod. "Jaj, csak egy nő tud otthont teremteni." Tévedsz. Egymásnak teremtitek meg az otthont. A nőnek nem az a feladata, hogy a kis háttérországod legyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!