Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Soha nem kért bocsánatot és semmit sem köszönt meg tőlem a volt párom. Miért?
Másoktól mindig bocsánatot kért, megköszönönt mindent, viszont nekem kb. semmit sem. Néha egy 'köszt' odavágott, de ennyi.
Talán az első hónapban/ameddig meg nem szerzett/ udvarias volt, kedves aztán meg nem.
Igaz vége lett már, de azért még gondolkodok néha rajta. Én mindig illedelmes, tisztességes voltam vele, én meg ezt kaptam. Kicsit zokon vettem, hogy az alapok nem járnak nekem idegeneknek meg igen.
Mit vársz ódákat?
A kösz is pontosan elég legalábbis nekem elég.
Nekem szerencsém volt.
Egyházi körökben is vannak ilyenek sajnos (vallási sérültek.) Főként a római katolikusok azok, akik a leginkább hordoznak nehezebb terheket.
Részemről befejeztem a gyónási kísérleteket. Betegebbé tesznek lelkileg és nagyon ritkán követik már ezeket a régies szokásokat.
Az 1980-as években még nagyobb értelme volt. Az 1990-es években is még viszonylag "nagy divat" volt vallásos életet élni. A 2000-es évek folyamán kezdtek el komolyabban kikopni a rituálék, és csökkent a hívők száma egyre radikálisabban.
Sose gyónj, mert minden pap jelent. Ez régóta így van, legalább 100 éve átadják az infokat a megfelelő embereknek.
A kérdésre: gondolom azért ex, mert ilyeneket csinált. Majd legközelebb jobb lesz.
5-ös válasz: igen, EZ IGAZ!!! (Észrevettem, hogy már semmilyen "bűn" nem marad titokban.)
Kiábrándultam egy olyan "atyá"-ból, aki korábban még tiszteletreméltóan és becsületesen viselkedett velem és másokkal is.
Mostanában viszont már esze ágában sincs megtartani a titkaimat, csak ha külön felhívom erre a figyelmét...
Szüleim sem hittek igazán. Csak olyan félig-meddig. Édesanyám haldoklása idején el is zavarta a papot, annyira nem bízott bennük.
Vajon másik egyházban a lelkészek is így viszonyulnak a hívőkhöz? (Ott nem tapasztaltam, hogy ne lennének sokkal letisztultabbak a gondolataik...) Más elképzeléseik vannak Jézus Krisztus munkásságáról, történetéről.
Visszatérve a Kérdezőhöz: érdemes lenne KIFAGGATNOD(!) az eredeti családjával kapcsolatban a volt párodat!
Nagy valószínűséggel VALLÁSI KRÍZIS(!) állhat a viselkedésének a hátterében. Járt-e egyáltalán bármilyen egyházi közösségbe?
Hogyan teltek el életének a korai évei? Tudsz egyáltalán bármilyen mélységig eljutni nála? Volt már komolyabb, hosszabb beszélgetésetek?
"Én mindig mindent, ő soha semmit." - ez most kb így hangzik.
Nincs ilyen, hogy csak az egyik a hibás 100%-ban mindenért. Fele-fele.
De ha mindent megköszönt volna udvariasan, akkor is szétmentek. A mögöttes okokat kéne megtalálni, és nem hibást keresni, meg felmenteni.
A volt párom is ezt harsogta, hogy ő mennyi mindent tett, meg milyen kedves, de a környezete a mai napig hánytorgató, szekáló embernek tartja.
Védeni nem akarom látatlanban a volt párod, ez most így csak bizonygatás, hogy én nem vagyok hibás semmiért, jó vagyok, ő a felelős. Ettől még valóban lehet ő nárcisztikus, és más egyéb, de inkább a te felelősségedet kellene megnézni. Ez így most egy keserű sárdobálás csak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!