Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tennétek a helyemben? Szerintetek bocsánatot kérjek, vagy felejtsük el a dolgot?
Figyelt kérdés
Szóval a barátnőm elég félénk és szégyellős típus, de van akinek megnyílik, tehát vannak barátai, meg velem is nyitott tud lenni. Az én barátaim körében viszont ideg visszahúzódó és szótlan szokott lenni. A múltkor pedig véletlenül megaláztam, vagyis ő ezt mondta. Mert mindegy, volt egy baráti beszélgetés, és elkotyogtam, hogy sokszor síkositóval csináljuk, mert nem tud annyira felizgulni, pedig már a gyógyszert is elhagyta emiatt mivel engem ez zavar. Szerinte pedig nagyon megalázó volt rá nézve, hogy megosztottam ezt a problémáját, és akkor nagyon halkan megjegyezte, hogy ha esetleg ha tovább nyalnám vagy ujjaznám is, akkor nem kellene mindig síkosító, de hogy ő érti a “gyors meneteket” és megvan vele. Már többször mondta, meg szex közben is, hogy hogyan meg hol izgassam, de aztán általában szabadkozik is, mert tudja, hogy ennyi idő nincsen, mert mire ő elég nedves lenne, nekem már kb a kedvem elmegy. Szerintetek szakítsak vele, és felejtsük el a dolgot? Őszintén kérdezem, annyira azért nem ragaszkodom hozzá, nem ő az egyetlen nő a világon/ az igazi. Szóval mit gondoltok? 25F és 23L2022. nov. 2. 10:51
1/19 anonim válasza:
A lány érdekében szakits vele. Nem is szereted igazán, plusz ilyen dolgokat bunkóság elmondani másoknak. Mi közük van hozzá?
Te meg lusta vagy még felizgatni is azt a lányt, jobbat érdemel ez az igazság.
2/19 anonim válasza:
Bocsi, csak a lényeget olvastam el. :)
Nekem is hüvelyszárazságom volt. Az orvos Gynoflore-t írt fel. Láss csodát ömlött belőlem a víz szex közben. Folyt le a fenekem és tiszta víz volt az ágy.
3/19 anonim válasza:
Szerintem is szakíts vele, jobb lesz neked is és neki is.
De aztán nehogy rákendd, hogy miatta szakítottál, hogy még hibásnak is érezze magát!
Egyszerűen nem illetek össze.
4/19 anonim válasza:
Szakítsatok. Most ennek így mi értelme van?
5/19 anonim válasza:
Szakíts vele, legalább találhat nálad jobbat. Szánalmas, hogy sajnálod rá az időt, és még őt hibáztatod...
6/19 anonim válasza:
Önző majom vagy, ráadásul hülye is. Nem elég hogy kiteregedet a magánéleteteket baráti társaságban, kellemetlen helyzetbe hozod a barátnődet, de még arra is lusta vagy hogy az ágyban a kedvére tegyél. Őszintén kívánom a lánynak, hogy találjon egy normális srácot helyetted.
7/19 anonim válasza:
Ez nagyon gyerekes! Felnőttek nem teregetik ki a párjuk és saját nem életüket , főleg nem ilyent. Bár ezzel magadst is csőbe húztad mert a barátok inkább gondolhattak arra , hohy te nem tudod felízgatni mint sem a nővel legyen gond. Nem csodalkoznék ha valaki rá menne a csajodra a tarsaságból.
8/19 anonim válasza:
Nincs ennyi idő...?? Megy a vonatod vagy mi?
Annyi időd biztos van hogy neked jó legyen
Sztem is hagyd el, talalhasson férfit maga mellé
9/19 anonim válasza:
Mindenképp kérj bocsánatot, mert tényleg megalázó volt a haveroknak ilyet elmondani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!