Megbocsátóak vagytok?

Szerintem ebben az esetben inkább félreértés és a tisztázása után a sérelem már nem létezik.

Mondjuk hirtelen felindulásból elkövetett rossz mondatot később kimagyaráz, hogy mérges volt és csak kicsúszott, de nem gondolta komolyan. Tehát itt inkább a sérelem szűnik meg, mintsem megbocsátasz. Igazából nem neked szólt a dolog, csak a dühét így vezette le.

"Ha nem tudod megerteni a szándékot, vagy rosszindulatú, bántani érzel mögötte, akkor megbocsátani sem tudsz jó szívvel. Ilyenkor szerintem nincs megbocsátás. Nálam legalábbis."

Nálam van. Mert a megbocsátás NEKEM szól, nem a másik embernek. Tőlem apám soha nem kért bocsánatot, mégis megbocsátottam, de nem értem meg, miért kellett ájultra vernie anyát. Soha nem fogom megérteni.

Nekem a megbocsátás nem arról szól, hogy odamegyek elé és elmondom neki - ha ő nem érzi, hogy rosszat tett, akkor nincs is mit megbocsátanom, tehát a levegőben lóg egy csomó érzés.

A megbocsátás nálam terápián történt, egyedül. Szépen lassan leraktam a terhet, amit a rossz gyerekkor okozott. Nem fogom soha elfelejteni. De nem vagyok már dühös, nincs bűntudatom, nincs bennem félelem és pánik. A megbocsátás előtt sokat merengtem a múlton, próbáltam felmenteni mindenkit, minden lelkiismeret furdalást magamra venni - mert valahova mennie kellett. Próbáltam magyarázni magamnak dolgokat.

De egyszerűen nincs magyarázat. És nekem nem is kell. És vannak olyan bűnök, amikre nincs is. Amiket mi, akik normálisan érzünk, nem tudunk ép ésszel felfogni.