Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Előrebocsátom, hogy elég hosszú a történet, de próbálom rövidre fogni. 5 éve vagyok együtt a párommal, vagyis kb az elejétől "se veled, se nélküled" kapcsolat, ahol mindig ő szakított.Mit tegyek?
Éltünk együtt, éltünk külön. Nem tud konfrontálódni, nála a vitás helyzetek egyből válóoknak számítanak, tehát nagyon hirtelen hoz döntést, de kb 2 nap és megbánja. Az utóbbi egy évben úgy tűnt normalizálódik a helyzet, együtt éltünk, nem volt konfliktus, lánykérést is meglépte. Szeretem, szeretek vele lenni, de közben érzem magamon, hogy hogy nem normális az, hogy mindig így ki tudja adni az utamat. És pár napja ez ismét megtörtént, fáradt volt az éjszakai munkabeosztása miatt, nem volt szex egy hete, és kötözködni kezdett. Az egész addig fajult, hogy pakoljak, költözzek haza, mert ez köztünk így nem működik, és nagyon rondán beszélt velem. Bőgtem, mint egy hülye, de másnap összepakoltam, és eljöttem, amíg nem volt itthon, a gyűrűt ott hagytam, a lakáskulcsot bedobtam a postaládába... Már másnap jött, hogy ezt nagyon nem így kellett volna rendezünk, megint elkapta a gépszíj, de tudja, hogy milyen bunkó volt, sokszor bocsánatot kért, és megígérte, hogy ezen dolgozni fog. Most érezte azt, hogy végleg elveszíthet. Jól is gondolta, mert nagyon belefáradtam,megviselt, hogy ismétli magát a régi probléma,mikor én mindig bíztam benne, hogy ezután jobb lesz. Közben megismerkedtem egy szimpatikus sráccal, üzenetváltások napokig, a találkozóig viszont még nem jutottam el, mert bűntudatom van. A párom, vagyis jelenleg a volt párom nagyon próbálkozik, és tényleg hetekkel ezelőtt családalapítás és kertes ház vásárlás témánál tartottunk.. De ugye borított mindent...
Nem tudom, mit tegyek, végleg hagyjam őt, és teljesen szskítsam meg vele a kapcsolatot, vagy hagyjam, hagy teperjen, de közben tényleg nem tudom, hogy képes leszek - e még bízni benne. És ott a másik srác, aki egyébként érdekelne, lehet, hogy semmi nem lenne belőle, de az is lehet, hogy vele pedig minden jól működne, ha adnék rá esélyt ...
Nagyon össze vagyok zavarodva, mostmár komolyan szeretnék jó döntést hozni, mert szeretnék egy normális kapcsolatot, családot...
Köszönöm, hogy végig olvastátok, kérlek adjatok tanácsot, vagy osszátok meg a saját tapasztalatotokat, ha voltatok hasonló helyzetben. Mit tegyek?
Köszönöm!
Egy 30 éves lány
Hát kezdjük ott, hogy bocsánat, de egyetértek te lány vagy és nem nő, van mit fejlődnöd.
A kérdésre a válasz pedig egyszerű: SZAKÍTS!
Ha nem teszed meg ő elvesz feleségül, gyerek(eke)t csinál neked és szenvedhettek, már nemcsak te mellette! Képes lenne téged betegségben, gyerekestül elhagyni, mert ő nem normális, okos, érett ember, hanem egy tökelütött IQ&EQ analfabéta!
Nem is értem viccen kívül, hogy mit szeretsz még benne, már az első/kettő megnyilvánulása után ki kellett volna belőle szeretned, olyat kellett volna csalódni benne, hogy a hányinger jött volna rád, gyűlölted volna, vagy semmit sem éreztél már volna iránta!
Ne haragudj meg ismét, de te szereted önmagad, az életed, miért akarod rá pazarolni az energiád, egészséged? ^^
Különben ajánlatos kiheverni ezt a fostalicska kapcsolatot, nem beleugranni más kapcsolatba senkivel nemcsak azzal, akivel írkálsz, mert egyszerűen a IQ&EQ - harcos fog járni az eszedben, hozzá fogod hasonlítani a kövi partnert!
Lépj túl a maskarádé&tragikomédia "kapcsolatodon" és csak azután ismerkedj, ne add fel, hogy találsz jobbat, de figyelj már oda, hogy kivel is kezdesz ki könyörgöm! Legyen már egy kis eszed! 🙏
Én azt szeretném ehhez a történethez hozzáfűzni, hogy a családról le is mondhatsz.
Mint 33 éves anya, elmondom, hogy gyerek vállalás után annyira kevés idő jut magatokra, a hobbitokra, hova tovább, de volt, hogy az már a luxus netovábbja volt, ha 5 percet állhattam a zuhany alatt. Ha még a kávémat is meg tudtam inni... az meg maga volt a mennyország! Úgy készülj ilyen szinten nem lesz időtök (neked meg pláne).
Úgyhogy ide olyan pasi kell aki le tud mondani dolgolról, mert a gyerek csak lemondással jár.
Ha a párod egy hét dugás nélküliség miatt kiakad, akkor ő nem fogja bírni a gyűrődést. Előbb-utóbb lapátra tesz, ha mást nem babázás után.
Még egy figyelmeztetés: pasiból csak olyat válassz, aki képess elátni az otthoni teendőket. Be tud segíteni. Aki le tud mondani arról, ha nem körülötte forog a világ, és AKAR gyereket. Ha azŵrt akar, mert a többieknek is van, meg ez az elvárás, annak a vége elválás. Ha nem tudja kezelni a stressz, ha nem tud egy gyerekhez lelassulni, ha nem tud otthon besegíteni rá fog menni a kapcsolatotok a gyerekvállalasra.
Erre számíts. Itt fiúkáknak már nincs hely.
Sose lesz jobb a helyzet. Ettöl sokkal rosszabb lesz ha jönnek az igazi problémák. Az ilyen sose fog helytállni, kiállni érted, áldozatot hozni, elköteleződni.
Ha érzelmi hullámvasúton akarod leélni az életed akkor menj vissza hozzá.
Ezt az embert már rég elhagytam volna. Mellette sosem leszel boldog,hisz eddig sem voltál...
A másikkal még lehet valami,de tanulj az előzőből!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!