Tényleg én vagyok a hibás?

10-nek teljesen igaza van.

Az ilyen szülő lenne legjobban kiakadva, ha a gyerek hasonló lényegtelen apróságokkal zavarná, miközben a kedvenc sorozatát nézné a tévében.

De ha a gyerek mondaná, hogy "És akkor mi van? Tönkrement a tévé tőle vagy mi?" akkor halálosan meg lenne sértődve.

Mondom mindezt úgy, hogy én is szülő vagyok!

11-es, azért, mert te is szülő vagy, azért már tudod, milyen a többi szülő.

Én pl. a kedvenc sorozatom alatt szunyókálni szoktam, de ha a gyerekek szólnak valamit, mindig rájuk figyelek. Sosem volt fontosabb a tévé, mint a gyerekek, pedig már nagyok. De hát mindenki magából indul ki, tehát téged bizonyára nem zavarhat a gyereked sorozatnézés közben.

Én is hlyét kapok, amikor a párom zavar, bökdös, vagy bármi, és amikor erélyesebben rászólok, még neki áll feljebb.

Miért is? Mert kértem még 2 percet, de arra nem képes, hogy kivárja, helyette b...gat, persze, hogy elfogy a türelmem.

És a vicc, hogy nem fontos dologról van szó, hanem valami apró cseprő bromságról, ami tényleg várhatna, míg befejezem, amit épp csinálok (legyen szó hobbiról DE munkáról is).

Te is hibás lettél. A körülmények tehettek róla első sorban. Reakciód várható volt.

Ő is hibás, amiért ennyin fennakadt.

De ne te kérj bocsánatot elsőként. Ne is ösztönözd őt se hogy bocsánatot kérjen, mert az bunkó lenne. Biztosan tisztában van vele önmaga is.

Röviden ennyi.

Bővíteném saját élettapasztalattal:

Én a "felállok" és "Nem igaz, hogy nem lehet békénhagyni, ha kérem." helyett, ha arra kerül sor, hogy tovább piszkálnak csak úgy, és ténylegesen elb@szom, egyetlen dolgot teszek, de azt mindig, változatlanul: Odafordulok, a kijelzőre mutatok és ennyit mondok: "Na tessék! Nem megmondtam?" Persze én is megemelem a hangom, de az valahogy nem sért meg senkit. Nálam ez válik be.

Meg persze megkérdezem azért, hogy mennyire fontos, és legfeljebb jelzem, hogy nem tudok éppen odafigyelni, plusz ignorálom amennyire tudom.