Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Egy hosszú párkapcsolatban...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Egy hosszú párkapcsolatban elfogynak a témák és egy idő után nem beszélgetnek a felek, vagy pont, hogy de, mindenről?

Figyelt kérdés

Mi a véleményetek?


Együtt voltam két évig egy sráccal, de olyan másfél év után már ellaposodott, már nem is csináltunk semmit együtt, max egy légtérben voltunk, de nem foglalkozott velem, a saját dolgaival volt elfoglalva. Többször próbáltam beszélni vele erről, nem jött össze, végül szakítottam. Volt egy mondata, ami nagyon megragadt bennem és féltem is, hogy ez általános dolog. Mondtam neki, hogy az elején még tök jól elvoltunk azzal is, hogy csak feküdtünk az ágyban és beszélgettünk. Azt mondta, hogy "de azóta megismertük egymást". Na eltelt azóta 10 év, de ezt megjegyeztem. Most másfél éve vagyok együtt a párommal, együtt is élünk és mi még mindig bármiről tudunk beszélgetni, szoktunk is. Még mindig vannak még el nem mesélt történetek, vagy bármi ami történik a világban, egyes dolgokról a véleményünk, vagy a hobbijainkról mesélünk. Mi még mindig tudunk csak ágyban feküdni és beszélgetni.


Szerintetek melyik a megszokott, a normális? Mik a tapasztalatok?


2023. jún. 19. 15:43
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
22%

A Star Trek Voyager-ben volt a Q kontinuum, ott volt az, hogy az ott élő entitások már mindent megbeszéltek, amit csak lehetett a világon, ezért már nem is beszéltek többet...


Embereknél is előfordulhat. Miért ne?

2023. jún. 19. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
98%
Mindkettő megszokott jelenség, csak annyi, hogy az egyikkel nem passzolsz a másikkal meg igen.
2023. jún. 19. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
100%
8 év után is van témánk.
2023. jún. 19. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
65%
Egy jó kapcsolatban előbbi, egy rosszban utóbbi
2023. jún. 19. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
87%
Nemsokára 8 éve leszünk együtt, konkrétan úgy érzem nincs elég időnk mindent kibeszélni ami érdekelne minket. :D
2023. jún. 19. 16:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
100%
Akivel osszeillesz, soha nem fogy el a téma
2023. jún. 19. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
97%
6 éve vagyunk együtt és még nem volt olyan, hogy elfogyott volna a téma és nem tudtunk miről beszélgetni. Szerintem egy jó kapcsolatban ez a normális.
2023. jún. 19. 16:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
100%
A non-stop pofázás a jó kapcsolatok ismérve, sőt alapköve is.
2023. jún. 19. 16:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
100%
Ha jó a kapcsolat, mindenről is tudnak beszélni.
2023. jún. 19. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
100%
Hm erdekes amit irtok, eddig egy pasival eltem ezt meg. A mostani pasim le se … nem beszel kb semmit meg en eroltettem neha temakat akkor valaszolgat aztan hallgat. Ha mondok valamit tamadasnak eli. Szerintem kuka
2023. jún. 19. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!