Áldás, vagy átok, ha az első szerelmeddel vagy együtt?

Semmi esetre sem nyerő dolog.

Egyszer rádöbbensz, hogy még mennyi mindent nem próbáltál ki amire vágy, és akkor kezdődik a megcsalás.

Hiába szereted, ha nem pótolja a hiányérzeted. Ezt pedig egy ember sem tolerálja.

Amikor valaki szerelmes és úgy érzi , hogy szinte minden tökéletes...akkor nem hiszi el senkinek, hogy ez nem biztos, hogy igaz, és , hogy nem ő a naaagy igazi...

Hiába a sok tanács bárkitől...a legtöbben ilyen téren makacsok. És a saját bőrükön tapasztalják majd meg.

Szerintem se jó. Az ember vágyik az ujdonságra. Bar tény hogy ez is egyén kérdése, valaki akkor is hűseges tud maradni élete végéig ha 16 évesen jöttek össze, más meg hiaba áll meg az ötvenedik mellett, azt is megfogja csalni.

Én személy szerint huszonévesen elég tüzes voltam, csinaltam is nem szép dolgokat (megcsalás), vagyis nekem, illetve az esetleges paromnak nem lett volna jó ha kezdetektől együtt maradunk.

Kb 35 évesen "nyugodtam le" igazán, bár ebbe az is belejatszhat hogy akkor szültem is. Mostmar nem vágyok semmi ilyesmire, csak a Páromra, a családra, a biztos pontra. Ez 20 évesen nem hiszem hogy ment volna.

Felejtős. Nagyon romantikus, de 99%-ban úgyis szétmennek. Vagy aki nem, ott legalább egy félrek.rás történt :D

De ugye 17 évesen azt hiszed ő életed szerelme. A francokat, legkésőbb egyetemen úgyis szakítanak, mert totál más társaság, totál más érdeklődési kör, eltérő időbeosztás...