Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Férfak! Mit szólnátok, ha a barátnőtök elmesélné, hogy a szülei verték őt gyerekkorában?
A legnagyobb baj inkább az, hogy még amikor csak kb fél éve voltunk együtt megkérdezte, hogy engem ütöttek-e meg, én meg azt mondtam, hogy nem. Pedig ez nem volt igaz, többször előfordult, igazságtalanul ráadásul (már nagyobb voltam, fel tudtam mérni már akkor is, hogy igazságtalan és most felnőtt fejjel is tudom).
Az ok, amiért mindenki előtt tagadom, mert saját magamat elítélem, amiért tartom velük a kapcsolatot (nem csak fizikailag bántottak). Erős önértékelési problémák miatt elmentem pszichológushoz, most tartunk annál a résznél, hogy a szüleim miben hibáztak és ezek az emlékek újra felszínre törtek. Lelki dolgokat meséltem a páromnak, de ezt a verés dolgot soha. De most szeretném elmondani neki, csak félek. Napok óta sírok emiatt. Olyan traumákat okozott, a barátom csinálta egy időben azt, hogy erőseket ütött a fenekemre, többet is egymás után. Ez mondjuk szex közben jó, de ő csak úgy is csinálta, nem rosszból, csak beindította őt. Rossz volt, azt mondtam azért hagyja abba, mert fáj, de inkább azt juttatta eszembe, amikor engem vertek és védekeztem, és rám parancsoltak, hogy ne ellenkezzek és hagyjam hogy üssenek, mert ezt érdemlem.
Nem tudom, hogy fogja fogadni, hogy hazudtam a témában és hogy fog viszonyulni ezekután a szüleimhez. Ti mit szólnátok?
Erre a férfi szoott magától rájönni, mert az iyen ember nem beszél, és tudatosan kerüli a gyerekkor beszélgetéseit, ellenben összerezzen, ha váratlan érintést kap, és éjjel álmában csikorgatja a fogait.
Aki szövegel, az sosem élte át, csak sajnáltatni szeretné, mert manipulálni akarja a férfit.
*csak sajnáltatni szeretné magát
*éjjel álmában csikorgatja a fogait, addig amig az adott illető mellett biztonságban nem érzi magát
És az ilyen ember nem szeret ünmagáról beszélni, kerüli. Ellenben szereti beszéltetni a másik embert.
Az ilyen emberek csak akkor njyitják meg ezekről a dolgokról magukat (van aki soha) ha abszolőt biztonságban érzik magukat és a lelkük már feldolgozta, ez kb. úgy +15-20 év. De esélytelen, hogy egy ilyen ember 1-2 év kapcsolatban szövegeljen komolyabban, ismerkedés elején meg végképp.
Ahogy elnézem sok manipulátopr van, aki más emberek tragédiájából próbálna nyerészkedni. Legyetek óvatosak.
Szerintem is meg fogja érteni, mond el neki mi az igazság.
Én egyébként szomorú lennék, hogy ilyet élt át és megnyugtatnám, hogy soha többet nem kell félnie, hogy valaki bántja őt.
Engem is volt, hogy vertek meg inzultáltak de erről jobb nem beszélni, szóba meg úgysem nagyon kerül szerintem. Érthető, ha valaki ezekről nem akar beszélni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!