Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nők, hogyan bírjátok ki ép ésszel, hogy a pasi
rendetlen?
Figyelt kérdés
4 éve élettársi kapcsolatban vagyok a párommal. Az elején nem zavart, hogyha valamit kértem a lakásban és nem csinálta meg, mert úgy volt a megosztás, hogy ő több pénzt rák a dolgokba, én többet takarítok. Viszont amióta a fizetésünk közel egyenlő lett, és én is többet dolgozom, azóta már felháborít. Kérek valamit tőle, nem csinálja meg, csak ha harmadjára szólok. Sokszor már cetlit is hagyok neki, de annak ellenére elfelejti. Így egy év után már kezdek besokallni, de minden más területen egy működő kapcsolatról van szó, így nem érzem azt, hogy majd ezért én jól lelépek. Nem tudom, mit kezdjek vele. Elkezdtem kineziológushoz járni, aki rettentően jó hatással volt rám, sokkal sokkal nyugodtabb vagyok és mindent jól kezelek már, de ez kezdi betenni nálam a dolgokat. Akármilyen kis dolgot kérek : ma például annyit kértem, hogy ha befejezte a pihenést, ágyazzon be, ezt le is írtam neki. Erre haza jövök munkából és ugyanúgy össze van hányva. Indok, hogy "elfelejtette".
Nem akarom azt a munkát is én magamra venni, hogy 5x szólok. Annyi erővel megcsinálom én is, na de se az anyja nem vagyok, se a bejárónője.
2023. ápr. 2. 16:10
2/30 anonim válasza:
Elmondanám neki először szépen, hogy nem tetszik, ha nem ért belőle, akkor csúnyán és ha az se hajtja meg, akkor elhagynám.
Nem vagyok takarítónő és az egészségem sem teszem tönkre miatta, arrivederci!
2023. ápr. 2. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
3/30 A kérdező kommentje:
Mondtam én már százszor. Tanácsolták nekem, hogy írjam neki fel a dolgokat. Na de ismét, tehát én fárasszam magam azzal is. A problémám az az elhagyással, hogy ezt leszamitva nagyszerű férfi, és kiváló apa alkat. Nincs olyan probléma, amit ne oldana meg, és óriási támogatást nyújt. Imádom, őszintén, de ezzel kiidegel.
2023. ápr. 2. 16:14
4/30 anonim válasza:
Egy felnőtt ember alapszemélyiségét nem tudod megváltoztatni.
Egyszer kétszer megcsinálja, mert már cetliket írogatsz neki mintha fogyatékos lenne, de te is láthatod, hogy nem érsz el vele semmit, mert neki ilyen a személyisége.
Erre szokták azt mondani, hogy megszoksz vagy megszöksz.
Kényszeríteni nem lehet egy felnőtt embert semmire. Ha ő magától képtelen erre figyelni azzal nem tudsz mit csinálni.
2023. ápr. 2. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
5/30 anonim válasza:
De nem alapozhatsz rá, ha kisbaba lesz, akkor elfelejti kicserelni a pelenkát, vagy ott felejti a kocsiban? Gondolkodj már! 🤦♀️
2023. ápr. 2. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?
6/30 anonim válasza:
" ezt leszamitva nagyszerű férfi, és kiváló apa alkat. "
Nem nem az. Csak te akarod magadba szuggerálni ezt. 5-ös jól írja.
2023. ápr. 2. 16:21
Hasznos számodra ez a válasz?
7/30 A kérdező kommentje:
Jaj, az más. Ilyeneket nem felejt el. Ha azt mondom, hogy elfogyott a halkaja, hozzon, akkor azt nem felejti el. Ha a kutyának gyógyszer kell, azt sem. Valahogy kizárólag a házimunka nincs meg neki, nyilván :D
2023. ápr. 2. 16:23
8/30 anonim válasza:
Aki arra nem képes, hogy az ágyneműt elpakolja sorozatos kérések és emlékeztetők esetén az nem elfelejti, hanem egy trehány ember, aki lehet most már direkt azért se csinálja meg.
És te ilyen emberre mondod azt, hogy tökéletes és kiváló apa lenne? Nem vagy normális már bocsi.
Majd ha "elfelejti" a kicsit valahol, nem megy be érte oviba, vagy alapjáraton nem fog vele törődni, mert ő lusta, mint a dög, akkor ne csodálkozz!
2023. ápr. 2. 16:26
Hasznos számodra ez a válasz?
9/30 anonim válasza:
És mitől vagy benne biztos, hogy a gyereket a halas, kutyás vagy a házimunkás halmazba fogja tenni? Én nem kockáztatnék.
2023. ápr. 2. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
10/30 anonim válasza:
Nem jövök össze rendetlen pasival. Probléma megelőzve.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!