Amióta terhes vagyok, a párom megváltozott, olyan "tutyimutyi" lett, mint akiben nincs élet. Mit tegyek?

Én szerintem azt a gyerek ő nem feltétlenül akarta még. Én akkor ismertem meg a férjemet, amikor 32 éves volt. Akkor nem csak, hogy apa nem akart lenni, de megnősülni se állt szándékában. Aztán kb 35 évesen jött el az, hogy pedzegette a házasságot és a megállapodást mellettem. 37 éves volt, amikor tavaly a kislányunk megszületett, előtte fél évvel házasodtunk össze. Ő a harmincas évei elején nem volt erre felkészülve, így nem is erőltettem. Simán előfordulhat, hogy a férjed azt mondta, hogy oké, legyen ez, de lélekben ő erre még nem áll készen és valamilyen szinten megbánta.

A szexhez való hozzáállása viszont tényleg furcsa. Sajnos nálunk a 10.héttől végig tilos volt a behatolás a vérezgetés miatt. Viszont ugyanúgy megéltük a vágyainkat egymással rendszeresen alternatív megoldásokkal. Sőt, akkor kifejezetten élveztük is, a férjemnek tetszettem pocakosan is. Sose mondott olyat, hogy had verje már rám. Minimum azt mondta volna, hogy orált szeretne ebben az esetben, mert kívánja. Gyanús, hogy a párod már nőként se tud rád tekinteni. Neki egy anya vagy, aki a szíve alatt hordja a gyermekét. Nincs gusztusa szexuálisan közeledni feléd már.

Az pedig hülyeség, hogy minden férfi ennyire negatívan megváltozik, ha apa lesz. Az én férjem bent volt a szülésen is, és ugyanolyan intenzítással kíván meg engem, mint a terhesség előtt. Nem undorodott meg tőlem, nem lettem, csak egy anya. Ugyanolyan nő vagyok, mint voltam. A férjem pedig egy felelősségteljes apa lett, aki munka után siet haza hozzánk,a családjához. Sose láttam sírni, de amikor a kislányunk megszületett, együtt voltunk a szülőszobán és akkor láttam rajta a boldogságot, amit elmondani nem tudott. Az általad felvázolt viselkedést a férjem sose produkálta.

Vagy félrelép. Még ez jutott az eszembe. Gyakran hallani olyat, hogy tiltott a szex a terhesség alatt, akkor apuka megenged magának egy kis kicsapongást. Ezt is vedd számításba.

33

Amiket én kikötöttem mikor a férjemmel együtt voltunk és szóba került a gyerek.

- 1 évig én leszek otthon, 1 évig ő, továbbiakban is vegye ki ugyanúgy a részét.

- Amennyiben válásra kerül a sor, akkor fele-fele arányban gyakoroljuk továbbra is nevelést. Természetesen ez is megegyezés szerint. 2-2 hét vagy 1-1 hónap, nekem ez is mindegy.

- Szintén válás esetén. A megadott összeget minden hónapban fizeti. Mivel fele-fele arányában folytatnánk a nevelést, ezért nem kell akkorra összeget, mint ha csak nálam lenne. DE! Mivel nem bízok meg senkiben, ezért tartom szükségesnek. Ha a gyereknek szüksége lesz egy 20 ezres cipőre, azt ne csak én fizessem, mert drága apuka mondjuk elköltötte az új nőre.

- Amennyiben nem fizet, azt terheljék tovább (pl) a szüleire. Ha nem lehetséges, akkor valami ingóságát átírni a gyerek nevére.

Hirtelen ezek jutottak eszembe.

Elsőre ezek nagyon furán hangzanak, de pusztán csak szeretném bebiztosítani legfőképp a gyerekem, de a saját életem is, hogy ne maradjak egyedül a teljes felelősséggel.

Tudod hány rokonom, ismerősöm, barátom van akik megszívták? Megcsinálták a gyereket, apuka utána lelépett, feketén vállal munkát vagy kiment külföldre, egy fitying gyerektartást nem fizet, szó szerint szarik a gyerekre, éli világát, az anyuka meg szenved/gürizig a gyerekkel. Párt nehezen talál a gyerek miatt, ráadásul a férfiak nem pótapák szeretnének lenni - hozzáteszem- teljesen jogosan! Dolgozik látástól mikulásig és így is szűkösen élnek. Köszönöm szépen, én ezt nem szeretném! :)