Ebbe a kategóriába sok megkeseredett ember ír, vagy már tényleg főleg olyan emberek vannak, akik nem szeretnek a párjukkal lenni, őt boldoggá tenni?

Nekem csak azokkal van bajom, akik nem értik, hogy másnak nem feltétlenül ugyanaz a véleményük és emiatt bántják a másikat. Úgyhogy nem, én nem ugyanazt csinálom.

Azzal nincs baj, ha egy párnak nincs igénye napközbeni csevegésre. Nekem pl van valamennyi, persze nem a fontos dolgokról beszélek olyankor, csak nekünk a párommal bevált ez és mindketten így akarjuk, hogy ha dolgozunk is írunk egymásnak. Azért emeltem ki ezt, mert nekem volt egy 2 hónapos kapcsolatom, nyári szünet volt (egyetemista srác), nem volt úgymond dolga, és így sem írt semmit, ha én nem kerestem, ha én írtam, fél nap múlva jött válasz. Aztán kiderült, hogy amúgy mindenkinek sokat ír, de én nem voltam érdekes. Amilyen kérdést itt láttam erről, nem pióca volt az illető, csak rosszul esett neki, hogy a párja nem érdeklődik. Nem éltek együtt, az is más, ha este mindenképp találkoznak, meg más, ha csak heti kétszer. Szerintem aki normális, az elfogadja, hogy a párja munkája olyan, hogy nem tud írni bármikor, a probléma azzal van, ha ő várja az üzenetet, de a párja eltűnik teljesen, holott lenne ideje pl este, válaszolni egy fiatalnak, aki hozzá van szokva a telefonhoz, pár másodperc. De az is igaz, hogy vannak olyan emberek, akik ha nem kapnak egy órán belül választ, akkor már fenyegetik, hogy jó akkor szakítok ha nem érdekellek. Ezt én sem tolerálnám.

Most is jött komment itt arra, hogy egy nő barátja kevés házimunkát csinál, hogy jó akkor legyél vele és szolgáld ki. Na épp ezaz, hogy a kevés házimunka nem egyenlő a semmivel. Általában aki semmit nem csinál férfiként, ott ez az egyesség, hogy a nő többet csinál, de azt meg a férfi csinálja, amihez férfi erő kell, vagy esetleg jobban keres. Ez sem fekete fehér. Itt is csak az lett meghallva, hogy a férfi lusta és semmit nem csinál, nem az, hogy mondjuk a 20%-át megcsinálja, meg amúgy jó a kapcsolat, de ez probléma. Nem lett persze rendesen kifejtve sem.

Az is oké, ha két tanús esküvőt akar valaki és az is oké, ha 100 fős lagzit, meg ami a kettő között van. De ma vagy tegnap volt egy esküvős kérdés, ami alatt többen írták, hogy akik nagy esküvőt tartanak, azok úgyis elválnak, nem normális igény ez. Meg lassan már szarul kell éreznie magát egy nőnek, ha nem terhesen kérték meg, vagy ha elvárna valami romantikus körítést ahelyett, hogy egyik reggel megkérdezi a férfi, hogy hozzám jössz. De az is oké, ha valaki nem ilyen típus és inkább meg akarja beszélni, hogy menjünk írjunk alá egy papírt, mert nem szeretik a felhajtást, vagy egyáltalán nem akarnak házasodni. De nem szeretem, ha egy lagzira vágyó nőt így osztanak. Mindenkinek olyan esküvője legyen, amilyet akar. Mindkét fél. Vagy kompromisszum szükséges.

Meg tényleg azt veszem észre, hogy az énidő itt kicsit túl van hypeolva. Valamennyire mindenkinek szüksége van, lehet csak napi egy órára, vagy egy egész napra hetente, vagy bármi. De nem csak a két véglet van, hogy egész nap mindennap a pároddal vagy, meg hogy leszarjátok egymást. Átmenet is van. Itt is az a lényeg, hogy ez egyezzen. De az sem baj, ha valakinek nem való az együttélés és heti 2 talit szeretne, meg az sem baj, ha együtt élnek, home officeban egy szobában dolgoznak és mindenhova viszik egymást. De szerintem több olyan pár van, akik a kettő között vannak.