Ez javulni fog, az érzés ?

Miért költözött oda?

Nem fog javulni, nem vagy boldog.

Én ezt nem értem. Tele van ellentmondással. Azt írod, hogy sokáig éltél egyedül és megszoktad. De már együtt élsz valakivel, akkor ez miért releváns? Voltál házas is. Akkor tudod, milyen együtt élni valakivel, nem? Élvezed a barátod társaságát, de néha annyira leszív, hogy felkelni sincs kedved és elmegy az életerőd? Milyen társaság az ilyen? Ha meg így érzel, akkor miért élsz vele együtt? Miért költöztetek össze egyáltalán?

És végképp nem értem, hogy mégis mitől lenne ez idővel jobb?

Mi változik, amitől azt hiszed, később jobb lesz??

Ha ott van, szarul vagy, ha elmegy, jobban. Ehhez nem kell agysebésznek lenni, hogy tudd, hogy nem jó neked ez a kapcsolat és meg kell kérni, hogy költözzön el.

Nem értek egyet az előttem szólókkal!

Miért ne lehetne ezen javítani? Ha valaki sokáig egyedül él nyilván a megszokások rögződnek, még a lakásban is kellenek külön terek, főzök, ez nekem privát idő, csináld a dolgod/szeretném veled megosztani, TV-t nézel baromira nem érdekel, én a hálóban neteznék. Téged az edzés kapcsol ki, menj, engem a barátnőzés, hetente 2x..

Ezeken 3 mondattal túl lehet(ne) lendülni!

"van amikor azt erzem, hogy nem bírom tovabb, megőrülök, fáraszt, leszívja az energiám, egyedul akarok lenni. Teljesen olyankor mar nincs kedvem fel se kelni az ágyból...."

Ilyen az, amikor valaki azzal él együtt, akit tiszta szívéből szeret és akivel jól összeillik. Bocs, akkor én tévedtem, tényleg.

Lehet, hogy csak rosszul fogalmazta meg.

Amikor egy rossz házasság után élvezed a szingliséget, az szerintem teljesen más, mint hosszú évek magánya után végre együtt élni valakivel. Nagyon megehet szokni, hogy nem kell alkalmazkodni senkihez.

Nekem is okozott gondot, hogy újra megtanulják együttélni valakivel, akinek teljesen mások a szokásai. Hasonlóan magányos farkas típus vagyok, aki teljesen jól el tud lenni egyedül. Megnyugtat és feltölt. A férjem meg az a típus, akinek a feltöltödés az, ha összebújunk, vagy kibeszélheti a napi gondjait.

Ezen nem segít más, mint a nyílt kommunikáció. Egyszerűen megmondtam, hogy szeretem, de nekem kell egy kis idő egyedül. Akkor nyugodtabb vagyok, abból ő is profitál. Elfogadtam, hogy neki ez a majomszeretet kell, és meg is tudom adni. Meghallgatom. Aztán vagy beülök egy kád vízbe, vagy kimegyek futni, vagy fél örát bekuckózok a kedvenc sarokba. Ő meg ezt elfogadta, hogy erre még nekem van szükség, és addig békén hagy.

Te is alakíts ki egy zugot, vagy ülj be a kádba, menj ki a parkba, és töltődj fel. A párod pedig fogadd el úgy, hogy neki ugyanezt a beszélgetés meg a közelséged adja meg.

Ha meg hosszú távon nem tudtok összecsiszolódni, akkor úgyis szakítás lesz.

En parkapcsolatban egyutt elesnel is igenylem h a sajat lakasomban egyedul lehessek.

Ezt elore mindig elmondom.

Nem azert zavarlak elert utallak hanem mert igy tudok feltoltodni. Szoval 2-4 orara lepjen le akarhova. Vasarolni kajalni tokmindegy.

Introvertaltkent mas hogy nem megy ...

Ezt nem értem. Jobb egyedül, de a kapcsolat összeköltözéssel kellett neked. Az, hogy voltál már házas, nem tudom, miért releváns infó (= képes vagy egy ellenkező nemű emberrel együtt élni? Vagy mit akartál ezzel közölni?).

Szerintem tedd rendbe magad - esetleg menj el pszichológushoz.