Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek tényleg ennyire undorítóan viselkedtem, hogy ezért szakítani kellett?
A barátnőm dupla randit akart szervezni, úgy hogy a másik pár egy meleg pár lett volna, akiken látszik, hogy tipikusan melegek, és ebből nem is csinálnak titkot, az utcán is csókolóznak, festik a körmüket, a szemüket, néha magas sarkút is hordanak, nagy karika fülbevaló valamelyiken rúzs is szokott lenni, ráadásul ilyen nőies vinnyogó hangon beszélnek, mintha valamilyen filmből kiszakadt sztriptíz táncosok lennének.
És én mondtam a barátnőmnek, hogy én biztos, hogy nem fogok velük nyilvános helyen megjelenni, szóval engem nyugodtan hagyjon ebből ki, az, hogy Ő mit csinál az engem nem érdekel ezzel kapcsolatban.
Végülis ez egy veszekedésig eszkalálódott, majd az hívott egy taxit és sírva hazament, azóta pedig arra hivatkozva, hogy nem ugyan az az értékrendünk szakított velem.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ez nekem is szakító ok lenne, te tartasz attól, hogy miattuk beszólnak? Ööö, mitől is félsz? Nekik lenne joguk félni max, de ők mégis felvállalják. Homofób is vagy és megfelelési kényszeres is, de a homofóbia a gond nyilván. Ilyenkor eszembe jut hogyha gyerekem lenne valakitől, aki pl úgy gondolkodik mint te és kiderül a gyerekről, hogy transz vagy queer, akkor a saját gyerekeddel is ezt csinálnád? Ebből a szempontból én soha nem alapítanék családot ilyen férfival, tehát párkapcsolat eleve értelmetlen.
Úgy gondolkozol, ahogy szeretnél, de az se megoldás, hogy te meg le akarnád nyomni a barátnőd gondolkodását, ami fontos neki. Alapvető egy kapcsolatban, hogy a felek ugyanolyan vagy egymás mellett megférő értékrendet képviseljenek, nektek jogosan kell elengednetek egymást és nem kell megváltoztatni a másikat akaratán kívül. Ez van, fogadd el, keress olyan csajt, aki szintén nem mutatkozik melegekkel.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
#21
A homofóbiádnak mi köze ahhoz ha segítesz valakin? Ugyanígy fordítva, aki nem homofób annak mi köze hozzá szintén?
Kiemeltél valamit, ami szerinted csak a hozzád hasonlókra vonatkozik és hű de jó tulajdonság, bibibi az elfogadók biiiiztos nem segítenének, de jobb ha tőlem tudod, a heterók nagyrésze ugyanúgy le se fossa a bajban lévő embereket.
Ez egy általános paraszt emberi tulajdonság, a többi ember pedig segítene, ennyi. Nincs összefüggés a két téma között, ne terelj.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Lassan már kötelező lesz a fizetésed X százalékát is átutalnod fXrtúróknak, különben homofób, primitív, stb. leszel....az itteni kommentek zöme is egy liberális hányinger-halmaz. A kérdezőnek van egy értékrendje, amibe ez nem fér bele. Erre persze kapja a jelzőket. Pedig ő gondolkodik normálisnak. Egy férfi, ha férfinak született, és normális, nem öltözik nőnek. Épp úgy, ahogy normális ember sem képzeli magát Napóleonnak. Akkor mik is vagytok ti, kedves liberók? Igen, elmebetegek. Talált.
Kérdező, neked meg annyit: ne sajnáld ezt az ostoba csajt. Az ilyen jobb, ha megy. Agyhalott nő lehetett.
Oltsatok, liberók, várom már :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Milyen érdekes, hogy a 34-es kommentet megismételtem fordított megfogalmazásban és azonnal kitörölték.
Pedig sem a bigott, sem a homofób jelző nem szerepelt benne.
Kettős mérce rulez!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Teljesen megértem a csajt, egy kirekesztő emberhez nem passzol egy liberális. Te elfogadod a melegeket és csak ennek a szélsőséges megnyilvánulásait nem akarod látni órákon át a közvetlen közeledben. Tehát azt nem akarod, hogy valaki a szabadságával korlátozza a te szabadságodat. Ez a klasszikus liberális eszme.
Ezzel szemben a barátnőd rá akar kényszeríteni valamire, amihez neked nincs kedved és nem tudja elfogadni az övétől eltérő gondolatokat. Tipikus kirekesztő hozzáállás.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Jó hülye szegény.
Bőgjön én se égetném magam beteg emberekkel:D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!