Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A szeretet és a gyűlölet valóban közel áll egymáshoz? Ennek mi értelme? Hogyan nyilvánul ez meg a hétköznapokban?
Én szeretem a gyerekeimet, de nem tulajdonként tekintek rájuk.
Remek példa, hogy éppen válunk apával. Alapvetően semmi gondom azzal, hogy ő is igényt tart a társaságukra. Egészen addig teljesen jól működött a hetente váltós csere, míg el nem kezdte a gyerekeket is lelkileg terrorizálni. Azt eddig csak velem tette. Már nem akarnak vele lenni ők sem, mert kezdik megérteni, mit éltem át mellette. Módosítottam a terveket és már csak havi egy hétvégén láthatja őket. DE. Nem azért döntöttem így, mert én akarom birtokolni őket. Hanem azért, mert saját bevallásuk szerint is így jó nekik.
Monogám és poli kapcsolatokban szintén úgy látom, azok működnek jól, ahol a felek önként "adják" magukat a másik életéhez és nem birtokolt személyként tekintenek egymásra.
Tömören: azért vagyok a párommal, mert én vele akarok lenni, nem azért, mert ő birtokolni akar engem. Van ám különbség. Exférj birtokolni akart. De ez nem szeretet. Pusztán rohadt jó volt neki, hogy van kit gyötörnie és ő valóban tulajdontárgyként tekintett rám. Aztán meglepődött, amikor közöltem, hogy nem vagyok az. Most a gyerekekre tekint úgy, mint két kis apródra, akiknek az a legfontosabb feladatuk az életben, hogy az ő nagyságát dicsőítsék. Ez sem szeretet. Csak önző birtoklási vágy.
Én nem kötelezem őket arra, hogy szeressenek, sem arra, hogy egész nap ajnározzanak, vagy elvigyék a vállukon a terheimet. Gazdasági okokból nyilván rászorulnak a jelenlétemre az életükben, de a szeretetüket nem ezért cserébe kapom.
21
Ezért írtam a kölcsönösséget, meg a normális kereteket, mert csak annyi teret kaphat a birtoklás igénye, amennyi még a másikat sem korlátozza. Ez egyértelmű.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!