Miből tudod, hogy valaki az igazi vagy sem?

Szerinted nem, de amúgy igen. Pont ilyen egyszerű. Az igaziban nem kételkedik az ember.

#1

Egyébként butaságnak hangozhat, de tényleg így van. Ha megtalálod az igazit akkor nem lesznek kételyeid abban, hogy ő az. Mert érzed. És egyébként lehet, hogy tévedsz, és később mást érzel majd, mert ezt előre soha nem tudhatjuk (a hormonok félre tudnak vinni minket), de az igazi az, akiben nem kételkedsz, a többit meg az élet tudja igazolni. Nyilván nem arra gondolok, hogy soha, egy másodpercre sem a hosszú évek alatt, vagy az elején, amikor még csak feltérképezed a másikat, de akinél egyszerűen nem tud megragadni a kétely benned, mert tudod, hogy jó vele, hogy szereted és ez fordítva is így van, büszke vagy rá, hogy ilyen párod van, és úgy érzed, hogy tökéletesen passzol melléd. (Amiben meg nem, az nem zavar. Én például gyorsan készülök el, a párom tötymörög, ebből lehetne komoly konfliktus - más ismerőseimnél van -, de nálunk nincs, én ezt megszoktam, szeretem így és nem változtatnám meg. Persze rámordulok néha emiatt, ha épp sietnénk valahová, mondjuk pont tömegközlekedéssel megyünk és lekéssük, de őt meg nem zavarja, hogy én meg ilyen vagyok, és sosem lesz belőle igazi veszekedés, csak konfliktus. Szeretjük, ha a másik önmaga.)

Nyilván ezt a részét már ne vedd teljesen komolyan annak amit írok, mert nem ismerlek titeket, ti ismeritek a saját érzéseiteket és önmagatokat, de nekem a leírás alapján a párodnak egy olyan személy lenne az igazi, akit nem zavar, ha nem avatja be a fontos döntésekbe, stb; a te esetedben meg olyan valaki, aki mindent (is) megbeszél veled, akivel egyenrangúnak tudod érezni magad egy kapcsolatban (egyébként szerintem is ez a normális).

Ez több tényezős.

Nekem volt már egy jópár kapcsolatom. Hosszabb rövidebb. Sokszor hittem azt hogy huuu de én mennyire szerelmes vagyok, mennyire jó nekem. Jaj de jó kaptam egy virágot, egy csokit, vagy elvitt valahova. Teljesen természetesnek vettem, hogy egy kapcsolat idővel kihül, átmegy szeretetbe, megszokásba. Egymás hibáinak felhánytorgatása, a veszekedések ezáltal nőnek. Hogy le vagyok kezelve, a nőnek a feladata a háztartás, nem az én szavam a döntő.Vegülis ezt láttuk a szüleinktől, a környezetünktől, mindenhonnan.

Aztán belépett az életembe "Ő".

Már a kezdetek kezdetén éreztem hogy valami itt más, gyanus is volt, nem tudtam hova tenni. Nem voltam hozzászokva.

A kezdetektől ragyogtam mellette. Ha valami nem ment, nem leszólt hanem támogatott, és segített. Nem várt el ő semmit Tőlem. Megnyitotta egy olyan énem amiről még én sem tudtam hogy létezik. Már évek óta együtt vagyunk, de soha nem vitatkoztunk semmin. A mai napig úgy viselkedik mint amikor elkezdett meghódítani, elvisz randizni.nem csak megszokásból vagyunk egymás mellett, hanem tényleg látszik mind a kettőnkön a szerelem.Minden egyes komolyabb döntést együtt hozunk meg. Anno mikor ismerkedtünk, kb 5 hónapja lehettünk együtt, épp kocsivásárlás előtt állt. Ki is nézett akkor magának egyet. Majd hívott hogy mégsem vette meg, mert felesleges, ha lesznek gyerekeink ennél nagyobb autó fog kelleni. A háztartás sem csak az én feladatom, pedig most itthon vagyok a gyerekkel. Teljesen egyenrangú félként kezel.

Nem hiszek abban, hogy az életben mindenkinek csak egyetlen igazija van. Szépen hangzó mese, de túl van idealizálva. Nem az egy "igazit" kell keresni, hanem azt az embert, akivel önazonosan élhetsz. Egy jó kapcsolatban nincs elnyomás, bántalmazás, irányítás. Ki mered mondani a gondolataid, mered jelezni az igényeid, nem szorongsz, mersz bízni. A fontos dolgokban egyeztek, a kevésbé fontosakat elfogadjátok, így kompromisszumra csak apró dolgokban van szükség.

Ezeket nem csak egy emberrel lehet elérni, de ehhez önmagadat is jól kell ismerned és őszintének kell lenned magadhoz.

9#

Én 31 voltam. A párom 28.