Érdemes olyannal együtt lenni, akiről biztosan tudod, hogy nem ő az igazi?

Szia :)

Én biztosan leülnék beszélni vele. Egy.kapcsolat alapja a kölcsönös bizalom ês hogy mindent meglehet beszélni. Ha nem lehet beszélni, kimondani ami nyomaszt téged akkor miröl beszélünk? Nem ugy kell elmondani h azt értse nem akarod öt, hanem hogy akarod csak ez nem okés. Én biztos azt csinálnám hogy miközbe mondom fognám a kezét. Csak öszintén.

Sok sikert ;)

Ezt elég nehéz helyzet, én nehezen értem, ha azt írod szereted, fontos neked, nem akarod elveszíteni akkor mégis miért nem akarod vele leélni az életed? Vagy úgy gondolod találnál jobbat akivel boldogabb lennél? Ha eddig vele voltál annak ellenére hogy különböznek az álláspontjaitok pár dologban akkor ezután is el tudod fogadni nem?

Mindenesetre neked kell eldöntened hogy mit szeretnél. Beszélhetsz vele ezekről a gondolataidról ahogy a többiek javasolták.

Szia, kedves Kérdező.

Pontosan tudom mire gondolsz. Én is éppen mostanában jutottam el erre a pontra. 3 éve vagyunk együtt, én 22ő 27 lesz. Hatalmas jövőtervek, a megvalósításuk is elkezdődött, vannak céljaink, többnyire harmonikus a kapcsolatunk. 3 év alatt rengeteget tanultam, fejlődtem, megtanultuk az együttélés csínját-bínját és az élet

Szia, kedves Kérdező.

Pontosan tudom mire gondolsz. Én is éppen mostanában jutottam el erre a pontra. 3 éve vagyunk együtt, én 22, ő 27 lesz. Hatalmas jövőtervek, a megvalósításuk is elkezdődött, vannak céljaink, többnyire harmonikus a kapcsolatunk. 3 év alatt összecsiszolódtunk, rengeteget tanultam, fejlődtem, megtanultuk az együttélés csínját-bínját és az életben sok minden mást ami fontos lehet. Vele, általa megtanultam a saját lábamon állni, önmagam lenni, kimondani a véleményem, ezért nagyon hálás vagyok neki. De amikor tényleg rátaláltam magamra és a hitemre, tehát nem csak kis követőnek éreztem magam, akkor léptek fel olyan kétségeim, hogy ez nem az a kapcsolat, amiben le tunék élni egy életet, mert máshogy látom a világot, máshol keresem a boldogságot, mint ő.

És ez pont az apróságokban, a kis összezörrenésekben, a mindennapokban érződik. Meg akkor amikor egyikünk nem tudja elhallgatni, visszafogni az igaz érzéseit. A legegyértelműbb jele, hogy nincsenek mélyen átélt érzelmek, tulajdonképpen -szar kimondani, de - nem vagyok szerelmes.

Én hiszek a sorsban, és érzem, hogy ez a kapcsolat egy tanulási folyamat mindkettőnk számára. Itt még nincs vége, úgy is fel lehet fogni, hogy amíg egy bizonyos "feladatot" nem teljesítettünk egymással, addig együtt kell legyünk. Viszont ha ráismertünk a megérzésünk segítségével, hogy mit kell ebben a kapcsolatban megélni, megtanulni, akkor a következő lépés adja magát.

Én ebben hiszek, ezért ha kételyem támad, akkor csak annyit mondok magamnak: "nyugalom, még tanulnom kell". Lehet, hogy amit ebből a tapasztalatból magunkkal hozunk, az készíti majd elő a terepet az igazinak. Addig lehet, észre sem vennénk, vagy nem tudnánk kezelni (volt ilyen kapcsoatom is: minden maga lett volna a tökély de még nem értem meg az együttlét alapvető dolgaira). Butaság lenne úgy kilépni, szakítani, hogy nem tudjuk mit kellett volna megtanulnunk. Akkor úgyis jönnek az újabb "leckekapcsolatok"... :-)

A reményt sose veszítsd el, talán ez az idézet segít a megtartásában (nekem segít): "Isten nem azt adja nemkünk, amit kívánunk, hanem azt, amire a leginkább szükségünk van."

Ez egész más megvilágításba helyez minden "rossz" történést vagy állapotot.

Örülök, hogy feltetted ezt a kérdést. Nekem is jól esik leírni mindez, nagyobb bizonyosságot ad. Remélem, segítettem.

Kívánok Neked minden jót! Reményt, bizalmat, kitartást és erőt a tanuláshoz!