Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Elképzelhető, hogy emiatt nem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Elképzelhető, hogy emiatt nem kívánja a szexet? Rá fog menni a kapcsolatunk?

Figyelt kérdés

Párommal mostanában nagyon kevés a szex. Van egy teljes állása, emellett egy részmunkaidős (ez a kettő állandó, eddig is így volt) + most bevállalt egy heti néhány órásat is, emellett pedig most fog elkezdeni egy egyetemi képzést levelező szakon.


Sejtem, hogy itt lehet a gond, ezért nem szeretném piszkálni, eleve feszült ezek miatt. Önzőnek sem szeretnék tűnni, hiszen az ő élete, nem szólhatok bele abba, miket csinál, és természetesen szeretném támogatni abban, amiket szeretne elérni - ugyanakkor ezt borzasztóan soknak tartom, és attól tartok, ha ez így marad, akkor vége lesz a kapcsolatunknak, hiszen ő a sok kötelesség miatt feszült, én pedig amiatt, hogy ez már lassan a kapcsolatunk rovására megy. Most már ott tartunk, hogy kéthetente szexelünk, pedig fiatalok vagyunk, és csak 2 éve együtt.


Várjak türelemmel, hogy vége legyen ennek az időszaknak, vagy beszéljek vele erről? Ha beszélnem kellene vele, hogyan csináljam? Hiszen van elég gondja, nem az a célom, hogy még egyet kreáljak, ugyanakkor ez nekem sem jó így.

Mit tennétek a helyemben?


2022. szept. 9. 08:36
1 2
 11/13 A kérdező kommentje:

Nem tudom, hogy akkor köztünk mi lehet a gond. Kérdeztem többször is, van-e valami baj velem, mindig azt mondja, hogy imád, és hogy lenne már baj. Szóval ha van is köztünk valami gond, és ebből ered a probléma, akkor nekem nem vallja be.

Mindenesetre felhívtam az előbb telefonon, mondtam, hogy este nagyon fontos lenne beszélnünk. Nem akart estig várni, így röviden elmondtam miről van szó. Nagyon kedves volt, egyetértett velem, azt mondta, tudja, hogy valamit le kell adnia a sok munka közül, csak azon vacillál, melyiket.

Szerintetek? Bízom benne, hogy ez már egy lépés a megoldás felé.

2022. szept. 9. 11:08
 12/13 anonim ***** válasza:
83%
Ügyes vagy 11! Így kell. Most elindult valami! Egyik hétvégére szervezzetek valami utazást, menjetek el Földvárra, vagy Szálkára, sétáljatok, nézzétek a madarakat, étterem, beszélgetés, csillagnézés!
2022. szept. 9. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:
100%
Egy lepes a jo iranyba. Viszont mindenkeppen ra kell jojjetek, hogy mi a baj. Lehet o sincs a tudataban. Ne az legyen az egesz vege, hogy engeded neki a sok munkara fogni, es ezzel egyutt besoporni a szonyeg ala. Legyen valami terv, milestone akarmi, ami alapjan a koztetek levo kapcsolatot meg akarjatok erositeni. Ez lehet teatralis is, ahhoz sokkal pozitivabban viszonyulnak az emberek. Ha maskepp nem megy, legyen 1-1 randinap hetente most 3 hetig. Aztan utana megint osszeulni, feedback stb, hogy ezt hogyan lehetne folytatni. Talan lesz annyi esze, hogy egy ilyen veszjelzes utan eloall egy csokor viraggal. Ertekeld a gesztusokat, mondd ki hangosan. Biztasd erre ot is. Ujra kell tanulnotok egyutt elni.
2022. szept. 9. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!