Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Együtt maradnátok valakivel, akivel nem egyezik a jövőkép abból a szempontból, hogy mikor és hány gyereket szeretnétek?
Nem csak emiatt szakítottam az exemmel, más oka is volt. 4 évvel idősebb, én 18 vagyok, ő 22. Egy éve van már csak az egyetemből, aztán már szinte egyből gyereket akart volna. Mert szerinte az nagyon későn van, ha ő 30 lesz (férfi letere) és akkor születik a gyereke. Egyes számban, mert ő egyke és elvileg azért nem lett kistesója, mert az anyukája megkérdezte, hogy szeretne-e és ő nemet mondott. Én viszont inkább lennék a húszas éveim végén vagy 30 valahány éves, amikor szülök, meg én kettőt szeretnék, nekem van egy tesóm és szerintem jó dolog ez. Ő azt akarta, hogy mondjuk lesz kb 25 éves és akkor szülessen meg a baba, de akkor én 21 lennék, az nagyon korán van, főleg, hogy tovább szeretnék tanulni egyetemen. Ezen ment többször is a vita. Pénz amúgy nem lenne akadály, mert ő programozónak tanul és az apja vett neki lakást.
Szakítás után még átbeszéltük jobban a dolgokat és mondtam ezt is, hogy én nem akarok 21 évesen anya lenni és tudom hogy ő meg ő későinek érzi ha 25 fölött lesz apa, erre meg azt válaszolta, hogy "ha ez a későbbiekben szóba került volna, csak megöleltelek volna és minden rendben lett volna". De nekem ez nem lett volna elég. Szerinte ez nem lett volna probléma a későbbiekben, szerintem meg de.
Érdemes együtt maradni ilyen helyzetben? Nem azért kérdezem, mert ez alapján döntök, csak érdekel.
Nem, szerintem itt teljesen jogos a szakítás, más a jövőképetek.
A gyerekvállalás nem az a tényező, amiben könnyű kiegyezni, és szerintem ilyen nincs, hogy a probléma megbeszélés helyett egy öleléssel le van tudva. Ez nem old meg semmit.
Szerintem a kettőtök álláspontja között van a jó megoldás; miután befejezted a tanulmányaidat, dolgoztál 2-3 évet, akkor érdemes szülni. Tehát 25 éves korod körül.
30 fölött már sokkal megterhelőbb és gyakran csak orvosi beavatkozás által jön össze a baba, ezért nem várnám meg. Ha meg most szülnél, akkor mindenféle munkapiaci érték nélkül maradnál, ami a jövőben rossz lehet, amennyiben megromlik a kapcsolatotok.
Azt írtad szakítottál vele, úgyhogy már döntöttél.
Egyébként jól tetted, nem értem hova sietne a gyerekvállalással. Befejezed az egyetemet, pár évet dolgozol, nyilván együtt is éltek majd a leendő pároddal, akkor bőven ráér ez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!