Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Miért viselkedik így velem a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért viselkedik így velem a volt barátnőm?

Figyelt kérdés
Kb 1 hónapja szakított velem. Egy évig jártunk. Soha nem veszekedtünk. Mindig jó voltam hozzá. Minden rendben volt, szerettük egymást. Aztán egy hónapja azzal jött, hogy már nem szeret és szakítsunk. Azt mondta hogy esély sincs rá, hogy újra összejöjjünk. Számára ennek a kapcsolatnak vége. Persze jött azzal, hogy barátok maradhatunk. Nem tehettem mást, maradtunk "barátok". Persze én rohadtul szerelmes voltam belé, és még mindig az vagyok. Az első héten a szakítás után majdnem minden nap ráírtam msn-en. Egyszer találkoztunk is. Csak beszélgettünk, de msn-en már akkor se úgy és annyit mint előtte. Érthető, hiszem már nem jártunk, de én szerettem vele beszélgetni, tudni hogy mi van vele, hogy van. Elég laza hangvételben történtek a beszélgetések, nem csoda hiszem egy évig sülve főve együtt voltunk. Megkérdeztem tőle, hogy nem baj-e, hogy ráírok és beszélgetni akarok vele. Azt mondta, hogy nem baj, de ne ilyen sűrűn, mert már kicsit zaklatásnak veszi, és értsem meg, hogy már nem szeret. Ezután két hétre elutazott. Semmilyen módon nem kommunikáltunk ebben a két hétben. Amikor hazajött és feljött msn-re, ráírtam, hogy mi a helyzet. Alig írt, akkor is tőmondatokban. Hiába kérdeztem, vagy próbáltam kommunikálni vele, alig akart beszélni, 10 perc után el is ment. Pár napra rá rámírt, hogy akkor rossz kedve volt és azért volt olyan. Akkor beszéltünk megint egy 10 percet és annyi...mennie kellett. Ez volt két hete. Azóta kb 3x írtam rá, ő egyszer se rám. Megértettem, hogy már nem szeret, és ezért írtam rá ilyen ritkán, nem akartam zaklatni. Mind három alkalommal 5 perc után lekoptatott és mind három alkalommal 1 percenként írt akkor is 1-2 szót. A legutóbbinál azt mondta hogy most nem ér rá, majd később beszélünk. Mondtam neki, hogy majd ő írjon rám mert nem akarom zaklatni. Később feljött. Fent volt egy órát. Felém se nézett. Még csak rám se köszönt. Semmi. Sokszor rejtve vagyok fent és látom hogy fent van msn-en. De akármikor ráírtam, 5 perc múlva mennie kellett. Miért csinálja ezt? Én csak beszélgetni akarok. Nem sokat...10 percet, de úgy hogy akkor ő is aktívan részt vegyen benne. Miért ráz le és miért sz.rja le a fejem teljes mértékben? Úgy érzem nem ezt érdemlem 1 év együttlét után...
2010. szept. 23. 18:17
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
Nagyon hosszú. Bocs de nem olvastam el. Beszéld meg vele, az mindig segít.
2010. szept. 23. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 A kérdező kommentje:
h elolvastad volna rájönnél hogy épp az a baj hogy nem bírok vele semmit se megbeszélni :)
2010. szept. 23. 18:22
 3/13 anonim válasza:
részben igazad van téll. nem ezt érdemeld. szerintem ne írj rá had nyugodjon le egy kicsit. egyébként az is lehet hogy már van barátja vagy pedig más tetszik neki.
2010. szept. 23. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 Bogi90 válasza:
próbálj meg vele élőben beszélgetni
2010. szept. 23. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
sztem szard le ő már nem akar tőled semmit
2010. okt. 2. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:

szeritem is hagyd...!


igen, az lehet h más tetszik neki, de megbeszélték h barátok maradnak... és a barátok nem rázzák le a másikat..!


sztem keress egy jobb lányt mert az tényleg durva h egy év kapcsolat után ha barátkánt válatok el nem is nagyon akar veled beszélni...


haggyad!!!

2010. okt. 2. 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
hany evesek vagytok?:)
2010. okt. 2. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:

Nem akar tőled semmit se.

Elhiszem,hogy 1 évig együtt voltatok,meg minden,de azt írtad,hogy sülve-főve együtt voltatok..Akkor is lehet kicsit sok volt már belőled.(Persze ez csak feltételezés.)

Hagyd a csajt,felejtsd el.



L.15

2010. okt. 2. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:

A "Legyünk barátok :) " szöveg annyira sablonos sajnos :( És szánalomból röhögök mindig ezen,mert olyan keserű és nem igaz. Baromira ritka amikor megmaradnak a párok barátoknak szakítás után. Csoda kell hozzá komolyan..Ez a lány nem érdemel meg téged ha így viselkedik. Most vagy azért ilyen,mert ezzel segíteni akar neked a felejtésben vagy csak szimplán...leszar téged :( És ez tudom, hogy fáj! De figyelj...együtt voltatok 1 évig. Szép volt, jó volt..de ennyi volt. Ezt szépen be kell látni...tudom már beláttad,de akkor is lásd be! Fogadd el. És ne írj rá...próbáld ne várni, hogy rád írjon. És mondok valamit...ha nem beszéltek több héten keresztül...leszarod őt magasról akkor hidd el, hogy ez majd bökni fogja a csőrét és rád ír majd. De ne várd...nem lesz ebből már semmi...se barátság se semmi. A barátság amúgy sem lenne jó ötlet,mivel te többet érzel...

Szóval én szurkolok neked!:)

Legyél sokat a barátaiddal,ismerkedj,haverkodj lányokkal...és hátha találkozol valakivel(hiába ha ezt most kizártnak és lehetetlennek látod)

:)

Üdv!

17/L

2010. okt. 2. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
Elolvastam a kerdest, meg amit kifejtettel azt is. a kommenteket nem. viszont en azt mondom, h szard le Te is a fejet, ne irj ra, ne foglalkozz vele! Ne alazd le magad, h koslatsz utana. Nezd levegonek, ne irj ra, de ne legyel rejtve. Talan ha latja h leszarod hosszu ideig, o ir rad. ha meg nem, akkor nem.
2010. okt. 2. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!