Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy legyek laza, kevésbé sértődékeny, "hisztis"? 24N
Engem szavakkal nem annyira lehet megbántani, mondjuk nem is annyira jellemző, hogy bunkók lennének velem.
Viszont nekem egy párkapcsolatban a legfontosabb a figyelem, figyelmesség, ez a szeretetnyelvem. Barátommal még nem élünk együtt, mindketten itthon élünk, szerdánként és hétvégén vagyunk együtt. Tegnap is este telefonban beszéltük a mai napot, mint legyen, hogy legyen, mikor jön át stb. Mondtam, hogy bátyámnak ma van a szülinapja és családostul elmegyünk este étterembe, és ő is meg van rá hívva. Ezenfelül egyik barátnőm most elutazott és én vigyázok a kutyáira (ami azt jelenti, hogy napi 1x ránézek és adok neki enni, inni), tőlem kb fél órára lakik ez a barátnőm. Na és mondom barátomnak, hogy nekem munka után át kéne gyorsan ugranom a kutyához a napi kötelező köröket lefutni, aztán megyünk étterembe este 7 körül és még mondtam is, hogy nem tudom, mikor és hol találkozzunk, hogy mennyi idő alatt végzem a kutyákkal, mikor végzem a munkában stb. Aztán most rámírt a barátom, hogy munka után, ha időben tud végezni, csináljunk-e vmi progit ma este? Mondom király lenne, csak ugyebár én mondtam neki, hogy kutyát kell ellátnom, meg étterembe megyünk... és mondja h jaaj tényleg, összefolynak a napok nála, annyi a munka és nem tudja, melyik napra mit mondtam, mit csinálok... őszintén nekem ez elég szraul esik, mert mintha csak egy kis apró szösszenet lennék az ő életében, hogy ilyenekre nem emlékszik :/ sem az étteremre, sem pedig, hogy átjárok a kutyát ellátni, semmi.. full semmi.
Tudom, hogy én is érzékenyebb vagyok a kelleténél. De sajnos nálam ez a figyelmetlenség, feledékenység egy iszonyat kényes téma, ugrom rá és rosszul esik, mert nekem ez a legfontosabb.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
nem várom el, ha nem rá vonatkozik a program és úgy felejti el, elmondom neki max még egyszer... de ez rá is vonatkozó program és ezért esett rosszul.
10, attól tartok, igazad van, pont ezt írtam neki én is kb egy órája a "hiszti hevében", hogy látom, nincs jelentősége annak, amit velem beszél meg..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Népszerűtlen vélemény: amelyik férfi rendszeresen hisztisnek nevez, miközben senki más nem, azt ki kell baszni.
Nekem is volt ilyen exem, a végére kezdtem elhinni, hogy én vagyok a hülye és nekem kell változnom. Milyen érdekes, másokkal nem volt ilyen bajom és normális emberi lénynek tartottak normális igényekkel és kommunikációs képességekkel.
Annyira könnyű ráfogni valakire, hogy hisztis és félresöpörni, mikor az egyetlen, akinek nem való kapcsolat, mert nem képes benne viselkedni és felelősséget vállalni, az te vagy.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
őszintén nekem ez elég szraul esik, mert mintha csak egy kis apró szösszenet lennék az ő életében, hogy ilyenekre nem emlékszik - igen, ez a része nem hiszti de nem oké.
Egyébként ezeregyszáz dolog mellett én sem emlékszem olykor, hogy mit mond a párom, pedig hat éve együtt élünk és imádom. De ez normális
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szerintem is kicsit túlreagálod. Mindenkinek megvan az élete, a teendői, simán előfordulhat, hogy az ember elfelejt dolgokat MÉG akkor is ha rá is vonatkozik.
Hányszor fordul elő egy átlag ember életében, hogy elfelejti hogy x nap ezt meg ezt meg kell csinálnia, vagy elmenni valahova. Párszor biztos. Ha elfoglalt pláne
Példa: barátokkal tervezünk egy utazást, le van már foglalva minden stb. Megbeszéltük, hogy ki minek néz utána. Mondtam, hogy jó én ennek meg ennek. Majd utána írta még az egyik barátnőm, hogy hiányos, mert valami kimaradt és hogy ezt tudnom kéne, mert pár hete beszéltük, hogy van ami még nem fix és hogy ennek még nézzek utána. Na most, ez rám is vonatkozik, de én közben elutaztam meg egyebek, honnan a francból emlékezzek arra, mit beszéltünk pár hete. ..
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ez teljesen emberi dolog, az ember nem egy gép.
Elhiszem, hogy neked ez fontos, de szerintem te vagy túl maximalista. Vagy elfogadod, hogy más nem az, vagy nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!