Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lehet ezt máshogy?
Csodálatos kapcsolatban élek, de van köztünk egy alapvető probléma, ez pedig a távolság. Barátnőm és az én szülővárosom között 5-6 órányi autóút a távolság. A kettő között lakom én, már 10 éve, és nem akarok elmenni innen, főleg nem még távolabb a családomtól. Barátnőm pedig egyetem után (emiatt van ebben a városban) szeretne hazaköltözni. Többször előjött már ez köztünk, de sosem tudtuk megoldani. Mindig arra jutottunk, hogy szeretjük egymást, együtt akarunk lenni, a többi majd alakul. De én nem akarom húzni egyikünk idejét sem azzal, hogy 2 év múlva ha végez, akkor közöljem vele, hogy nem tudom őt követni.
Érdemes kvázi egy választás elé állítania, hogy vagy elfogadja a döntésemet, vagy próbáljunk meg olyat keresni magunk mellé, akikkel egyeznek a jövőbeni céljaink? Tudom, hogy ez nagyon durván hangzik, de sajnos nem látok más megoldást
Hát már eddig is hatalmas időpazarlás volt a "majd alakul" szöveggel együtt, főleg hogy írod, sehogy sem tudtátok megbeszélni soha.
Döntés elé nem állítanám, az nagyon gyerekes. Levenni magadról a felelősséget, a könnyebb lelkiismeret miatt rá bízni a nehéz döntést...elképesztően gáz. Ráadásul lehet meg se tudja tenni és csak üldögéltek a szrban.
Te nem akarsz menni, te nem akarsz összeköltözni máshol, te maradnál a szülővárosodban. Ő megmondta, hogy vissza fog menni, gondolom abban a hitben van (a leírásod alapján), hogy te is mész. Tehát neked kell meghoznod a döntést, hogy szakítasz.
Az a lehetőség marad még, hogy egy utolsó komoly beszélgetést az összeköltözésről, következő 5-10 évről, elképzelésekről átbeszéltek. De nem úgy mint eddig, hogy "jóvan', majd meglátjuk", hanem értelmes emberek módjára, mint akiknek van valami gondolat is a fejükben. Megnézitek tudjátok-e közelíteni egymáshoz a két elképzelést és ha nem, akkor lezárod. Ha igen, akkor pedig már most elkéne kezdeni utána nézni milyen lehetőségek vannak adott helyeken, szépen utána menni a dolgoknak.
Az egyetem miatt túlságosan leterhelt, az veszi el a fókuszt és esélyes, hogy komolyan se venné (eddig se vettétek), szóval nem biztos, hogy lenne értelme erőltetni.
"Csodálatos kapcsolatban élek"
Ennyi a lényeg. Mi a kérdés akkor benned?
Hidd el, hogy rettentő nehéz párkapcsolatot találni. Legalábbis olyat, amiben tényleg jól érzed magad. Becsüld meg ezt az egész dolgot, és ne engedd amiatt elveszni, mert te nem tudod Őt követni.
Keressetek kompromisszumot, és kész. Én biztosan nem hagynám ezt elveszni.
"Én biztosan nem hagynám ezt elveszni."
Könnyen beszéltek, de ez nem ilyen egyszerű. Itt van mindenem? Hagyjam magam mögött a barátaimat, a munkámat, az otthonomat egy olyan helyért, ahol nem érzem jól magam? Azért, hogy majd a gyerekeink (mert szeretnénk) az én szüleim nélkül nőjenek fel?
"Döntés elé nem állítanám, az nagyon gyerekes. Levenni magadról a felelősséget"
Miért veszem le magamról? Én már döntöttem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!