Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ő azt mondja szeret. De akkor miért viselkedik így?
A tegnap összevesztem a barátommal, mert részeg volt, berúgott a haverjával, és csúnya dolgokat mondott nekem pl. hogy én nem érek fel hozzá, meg hogy tűnjek el, ha mindenben csak a szüleimre hallgatok, , meg hogy nem hiába nem kellettem az exeimnek sem, mert egy semmirekellő vagyok. De ez az összeveszés telefonon történt.
Ezek előtt én megemlítettem neki, hogy miért nem akar összeköltözni velem 1 év után sem, és azt mondja én is felidegesítettem előtte, tehát én is visszakaptam, amit adtam neki.
Utána másnap találkoztunk, és bocsánatot kért, ölelgetett, majd elhozta nekem az egyik kedvenc édességemet.
De utána megint csak felidegesített engem különböző dolgokkal. Először azzal, hogy a női ismerősök képeit nézi előttem, de az egyiket még le is menti akinek bikinis képe van, és nézi a telefonján. Miután látta ezért mérges vagyok, csak kitörölte azt a képet.
De erre a nőre még megjegyzést is tett, hogy ő kiteszi azt a nagy cicijét, mert van mit mutogatni.
Majd aztán azt is megjegyezte, hogy én az ebéddel, miért nem készültem el pontosan délre, miért délután fél 1-re készültem el vele, és már mondta, hogy nem szeretné, ha együtt élünk ilyen megtörténne, ha együtt élünk időben fel kell kelnem, és kifőznöm.
Meg mutatja az exét, hogy ő már elért valamit, hiába jóval fiatalabb, mint én, mert ő neki diplomája van, míg nekem meg semmim sincs. Bár van egy szakmám, ápoló, de én is tudom sok mindent nem érek vele. Bár diplomája a barátomnak sincs. De ő ezekkel a dolgokkal nem bántani akar, hanem csak viccel, és én vagyok az, aki mindent komolyan vesz.
Ilyenkor van úgy nem szólok hozzá egy ideig, és röhögve mondja, nehogy sírjak már.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

#7
"Szeretném megérteni miért viselkedik így most már."
Mert egy orbitális bugris, egy cezaromániás, középkorban megrekedt primitív tahó, aki ráadásul tudja, hogy veled mindent megtehet büntetlenül és kiéli magát rajtad.
Kislány, nem kellene ennyire odalenni a farokért, akkor talán tudnál normálisan gondolkozni!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ez a pasi egy féreg,Te meg elhiszed, hogy Te vagy a rossz.Mi az, hogy délre kaja? Még ki is kell mertened neki vagy mi? Egy életképtelen, tanulatlan tahó, aki Téged akar elnyomni, és minden önbecsülésed elnyomni.
Hogy bírsz ilyennel lenni???
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Pont azért ilyen Veled, mert egy rossz szavad nincs.Beleállsz a szolga szerepbe, annak is tekint.
Minél kedvesebb leszel vele, jobban a kedvében jársz,annál bunkóbb lesz Veled, és majd idővel megüt.
Szolgáját nem tiszteli.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!