Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Még ilyen helyzetben se bocsánatos egyetlen pofon?

Figyelt kérdés

A barátnőmmel 1,5 éve vagyunk együtt. Én 32 vagyok, ő 21.

Teherbe esett nemrég, ő hezitált az elején de végül megegyeztünk hogy megtartjuk és nagyon vártuk a picit. Ellenben az utóbbi hetekben sokat veszekedtünk. Többnyire azért mert nem úgy viselkedett mint aki felfogná hogy terhes, pl. kávéiváson kaptam, és azt hazudta, koffeinmentes volt, órákat sétál az erdőben meg "csajos estére" meg kicsípve magát a belvárosba egyik hétvégén.

Végül úgy összevesztünk, hogy napokra eltűnt, a szülei se vették fel nekem a telefont, a rendőrség pedig nem volt hajlandó körözni.

Végül visszajött de közölte hogy már elvetette a picit, mert nem szeretné, mert nem áll rá készen és a kapcsolatunkban se biztos. Meg akarta beszélni de én nem bírtam tovább és lekentem neki egy pofont. Nem lett baja, csak tenyérrel adtam és utána rögtön kiszakadt belőlem a sírás.

Azóta nem hajlandó velem beszélni és a bátyja is megfenyegetett.



2022. jún. 28. 17:14
1 2 3 4 5
 41/47 anonim ***** válasza:
7%

Normalis no evszazadtol fuggetlenul tisztaban van azzal hogy mit illik es mit nem, foleg ha elvarja a ferfitol hogy megbecsulje.

Ferfinak mit illik? Dolgozni, megvedeni a not, biztonsagot adni a csaladjanak.

2022. júl. 9. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/47 anonim ***** válasza:
93%

#41

Tehát akkor szerinted azért él az ember, hogy a kötelességeit elvégezze, szórakozás, kikapcsolódás az nem jár.

Oké, te élj így, másnak hadd ne kelljen besavanyodni, akár férfi, akár nő.

(Megcsalást elítélem, nem erre gondoltam.)

2022. júl. 9. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/47 anonim ***** válasza:
93%

41! A nőverés illik? Csak mert régen egész elfogadott volt.

És hidd jobb, ha elfogadod, hogy az idők változnak. Régen nem illett elválni, akkor sem, ha a kedves férj néhány sör után megverte anyut a gyerekek előtt. Nem volt elfogadott, ha anyu összepakolt, es elvitte a gyerekeket. Ebben a helyzetben pedig egy ilyen jövő elé nézett volna a kislány.

2022. júl. 9. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/47 anonim ***** válasza:
0%

42: de jar a kikapcsolodas, de nem hinnem hogy nem lehet napkozben kikapcsolodni. En is szoktam talalkozni a baratnoimmel...

43: regen se verte minden ferfi a feleseget 😂 es hidd el van par no akire rafer egy ket pofon

2022. júl. 9. 17:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/47 anonim ***** válasza:
92%

#44 senkinek nincs joga megütni senkit. Teljesen mindegy, hogy “megérdemli-e”. Kulturált ember nem verekszik. Pláne nem gyengébbel.

Az meg hogy elfogadott, nem egyenlő azzal, hogy mindenki csinálja/csinálta 🤦🏻‍♀️

És az mindegy, hogy szerinted hogy lehet kikapcsolódni. Más emberek meg máshogy. Nem mindenki úgy él, nem is kell nekik úgy élni, mint ahogy te teszed. Neked jó úgy? Remek. Akkor éld úgy az életed. Más meg máshogy.

2022. júl. 9. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/47 anonim ***** válasza:
92%
44, azt már látjuk, nagyon szereted megmondani, kinek mit illik és mikor. Esetleg azt is te állapítod meg, kire fér a rá az a pofon? Gondolom, rád még véletlenül sem, te kis erkölcsrendész...
2022. júl. 9. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/47 anonim ***** válasza:
91%
El ne higgyétek, hogy ez a kis görcs valóban nő. Csak egy gyenge troll, akit biztos túl sok bántás ér a mikropénisze miatt 👎🏻
2022. júl. 9. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!