Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Még ilyen helyzetben se bocsánatos egyetlen pofon?
A barátnőmmel 1,5 éve vagyunk együtt. Én 32 vagyok, ő 21.
Teherbe esett nemrég, ő hezitált az elején de végül megegyeztünk hogy megtartjuk és nagyon vártuk a picit. Ellenben az utóbbi hetekben sokat veszekedtünk. Többnyire azért mert nem úgy viselkedett mint aki felfogná hogy terhes, pl. kávéiváson kaptam, és azt hazudta, koffeinmentes volt, órákat sétál az erdőben meg "csajos estére" meg kicsípve magát a belvárosba egyik hétvégén.
Végül úgy összevesztünk, hogy napokra eltűnt, a szülei se vették fel nekem a telefont, a rendőrség pedig nem volt hajlandó körözni.
Végül visszajött de közölte hogy már elvetette a picit, mert nem szeretné, mert nem áll rá készen és a kapcsolatunkban se biztos. Meg akarta beszélni de én nem bírtam tovább és lekentem neki egy pofont. Nem lett baja, csak tenyérrel adtam és utána rögtön kiszakadt belőlem a sírás.
Azóta nem hajlandó velem beszélni és a bátyja is megfenyegetett.
Gusztustalan és veszélyes azzal jönni, hogy félrement. Semmi nem utal erre, de arra viszont több minden is utal, hogy a kérdező erőszakos, beteges. Ez pedig elég gáz tekintve azt, hogy ez az ő szemszöge, ő a narrátor, de még így sem tűnik olyannak, akivel normális ember empatizálni tudna.
Nekem is volt egy bántalmazó exem, aki kiírta ide a történetet úgy csavarva, kiforgatva, mintha egyik pillanatról a másikra megváltoztam, elhidegültem volna, és még a válaszolók víztatták, hogy turkáljon nyugodtan a dolgaimban, nyomozzon utánam, mert tuti megcsaltam, és gyáván elhagytam, hogy ki ne derüljön, de legyek csak kérdőre vonva, "ne hagyja futni a ribit".
Soha nem csaltam meg.
Egyrészt nem, nem jogos a pofon. Cigány vagy, hogy azt hiszed megüthetsz egy nőt?
Másrészt igen, megbeszélhette volna veled előtte, mert megegyeztetek... De őszintén mit vártál egy 21 évestől? 21 évesen az ember inkább gyerek mintsem felnőtt.
Harmadrészt szerintem a kérdés kamu. Az abortusz nem csak ilyen egyik napról a másikra megoldható dolog.
Ja, és az, hogy a 32 éves meglett, felnőtt férfi "megbeszéli" a 21 éves, popsiján ott a tojáshéj lánnyal, hogy megtartják a gyereket... fogalmazzunk inkább úgy, hogy érzelmileg zsarolta, belemanipulálta, arra nagyobb az esély.
A megoldás a jövőre: ismerkedj olyan nővel, aki korban, érettségben jobban hozzád illik.
"Az abortusz nem csak ilyen egyik napról a másikra megoldható dolog."
Én pont emiatt gondolom, hogy már előjelei voltak annak, hogy a kérdező bántalmazó, erőszakos, vszeg már egy ideje szervezte az abortuszt, de csak titokban merte. Lehet, hogy már a több órás "erdei" séták is inkább erre utaltak, és valójában orvosnál volt, szervezkedett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!