Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Én reagálom túl a helyzetet...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Én reagálom túl a helyzetet vagy ezzel a mondattal egyből a második helyre tett a gyereke után?

Figyelt kérdés

Ismerkedési-randizós szakaszban vagyunk egyelőre, s bár már kb. 8 hónapja ismerjük egymást, nem tudtunk sokszor találkozni a tanulás, a munka és a távolság miatt. Az online kapcsolat viszont annál tartalmasabb és rendszeres, napi szintű. Amúgy mindketten 30 évesek vagyunk, én a női tagja vagyok a sztorinak :)

Szóval végre sikerült egy újabb randi, elmentem hozzá először, mivel közben új helyre is költözött. Csak iszogattunk, beszélgettünk, majd megjegyeztem, hogy milyen jó lehet nála aludni, abban a kuckóban. Erre azt választolta, hogy igen, csak ne akkor, amikor a fia ott alszik, aki 4 éves amúgy. Ennyit mondott csak, de ez elég rosszul érintett, azt éreztem, ezzel betett az örök második helyre, amit meg is említettem, hogy soha nem fogok elfogadni. Előtte meg azt mondta, bármikor mehetek hozzá. Meg ő mennyire szerelmes belém 😃

Kicsit nagyon összezavarodtam most …


2022. jún. 24. 19:55
1 2 3 4 5
 21/41 anonim ***** válasza:
100%

Ismerkedős randizos szakaszában feleslegessé lenne ha jobban megismertetne a gyerekével, nyilván ezért mondta, hogy akkor ne aludj ott,nem besorolása miatt. Gondolsz magad a helyében, hogy ha neked lenne egy gyereked aki néha ott alszik, akkor minden férfit akivel ismerkednel még csak fekvinnéd akkor amikor ott a gyerek?

30 évesen lehetnek már ennyi eszed.

2022. jún. 25. 07:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/41 A kérdező kommentje:

#21

Pont ő erőlteti a gyerekes témát, már 2szer találkoztam a kissráccal.

De már előre azt is leszögezte, hogy nyáron lesz 1 hét szabija, amit a gyerekkel tölt, elutaznak a szüleihez.

Ez milyen?

2022. jún. 25. 07:58
 23/41 anonim ***** válasza:
88%

Olyan hogy gyereke van

Még nem tartotok ott hogy hárman menjetek a szüleihez

2022. jún. 25. 08:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/41 anonim ***** válasza:
37%

Szerintem hagyd a francba, találsz gyermektelent is.

Neki pedig maradnak a gyermekes elvált nők (vagy a tenyere és az öt ujja).

2022. jún. 25. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/41 A kérdező kommentje:

#24

Ahogy írod, pacsi 🙌🏻

2022. jún. 25. 11:26
 26/41 anonim ***** válasza:
27%

Jól beindultak az egyedülálló gyerekesek, aki a kérdezőnek adott igazat, mind le van pontozva.

#24-nél a pont!

2022. jún. 25. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/41 anonim ***** válasza:
67%
Egy szülőnek a gyereke az első, főleg amíg kicsi. Majd ha felnő és önálló élete lesz a gyereknek, talán kerülhet a szerelem az első helyre.
2022. jún. 25. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/41 A kérdező kommentje:

#27

Akkor minek akar kapcsolatot egy önálló, független nővel?

Első pár alkalommal azon voltam, hogy találjanak vissza egymáshoz az exével. Szóval ennyire vagyok gonosz ;)

Amúgy meg a gyerek 90%-ban az exénél van, mégis amint lehetősége van, érezteti velem, “hol a helyem”.

Hát ez egy nagy NEM …

2022. jún. 25. 13:54
 29/41 anonim ***** válasza:
83%

Akkor mondd meg neki hogy viszlát.


Mit hisztezel 30 evesen ilyenen?


Keress olyat akinek nincs gyereke és nem is akar se tőled se senkitől.

2022. jún. 25. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/41 anonim ***** válasza:
73%
29 Nem hisztizik, csak naiv módon itt tett fel kérdést. Kár volt.
2022. jún. 25. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!