Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jogos hogy azt mondtam hogy nem szeretnék több gyereket?
Mikor friss házasok voltunk akkor úgy döntöttünk a feleségemmel hogy 2 gyereket szeretnénk. Par évvel kesőbb született is egy gyerekünk aki most még 1 éves sincs.
Mondtam a feleségemnek hogy a kinőtt ruháit adja el vagy valamit csináljon velük mert nincs annyi hely a házban hogy csak úgy tároljuk őket, meg minek tartogatja ha ugy se jó már rá.
Erre ő mondja hogy azért, hogy a második gyereknek majd jó lesz. Mondtam neki hogy de én nem szeretnék második gyereket már.
Szerinte ez nem fair mert 2 gyerekről volt szó előtte. Nem most szeretne gyereket hanem évekkel később mert szeretné ha lenne neki legalább egy testvére. Én viszont nem akarom előről kezdeni az egész gyereknevelést, igy is alig várom hogy kicsit önálóbb legyen a babánk, tudjon beszélni, ne kelljen pelenkázni, stb. Mas részről a lakás is csak 2 szobás, a gyerekeknek osztozniuk kellene a szobán ami elég kicsi, a nappali sem túl nagy és igy is alig férnek el a mi cuccaink. Egyedül dolgozok és nem könnyű egy gyereket eltartani, ugy, hogy a feleségem nem keres pénzt. Külföldön vagyunk, itt nem jár családi potlék.
Ő erre azt mondja hogy ez távoli terv amiből évekkel kesőbb lenne valami, addigra lehet jobban keresnék, lenne egy nagyobb házunk, miért vetem el az ötletet már most.
Ti csalódottak lennétek ha a párotok meggondolná magát gyerek ügyileg?
Amugy a terhesség óta a szexuális életünk teljesen felborult és azóta sem jött rendbe. Ilyen bizonytalan helyzetben nem akarnék gyereket mert azt sem tudom hogy ez tudjuk e rendezni, ezért sem tudok most afelé hajlani hogy legyen később még egy gyerek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Az a helyzet, hogy nem kommunikáltok eleget, és nem tudjátok a gondjaitokat rendezni. Leírtad a saját nézőpontodat, de az a helyzet, hogy a feleségednek százszor nehezebb volt ez az első egy év, és ezt te nem fogod fel.
A feleséged meg nyilván elvakult most a szeretetbombától annyira, hogy ne tudja reálisan felmérni az anyagi helyzeteteket.
Beszélgessetek. Értsd meg, hogy neki se volt fenékig tejfel az élete, ő veled ellentétben nem hébe-hóba pelenkázta, hanem napjában többször. Te pedig menj egy kockás füzettel, és számokkal. Számoljatok kiadásokat, bevételeket, stb-t. Ne agresszíven nyomjátok a nézeteiteket, hanem kommunikáljatok. A szexről is - ha nem megy, akkor terápiát is alkalmazhattok.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Tehat a feleseged nem hajlando lefekudni veled, de azert gyereket csinalj neki? 😂
Mas reszrol szerintem nagyon fontos a testver, nem tragedia ha egy szobaban kell lakniuk ameg kicsik.
Gondolom nagyreszt nem te pelenkazol, szoval nem ertem miert ez a kifogasod.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
9-es:
Az más helyzet, ugyanis a babát a nő kell megszűlje és nagyobb részt nevelje is. Egy terhesség és a nőgyógyászati kontrollok, a szűlés traumatikus tud lenni.
A kérdező meg a pelenkacsere miatt hisztizik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!