Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Bevallanád ilyen esetben a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Bevallanád ilyen esetben a párodnak, hogy ráuntál?

Figyelt kérdés

Ma már kiírtam egy kérdést, csak nem ebbe a kategóriába. Arról szólt, hogy az utóbbi időben kevés a szex a barátommal, illetve van, hogy több, mint egy hétig abszolút semmi. Többször kérdeztem mi a baj, azt mondta, semmi, csak fáradt, ugyanúgy szeret, mint eddig. Csak hát, az ember nem lehet mindig ennyire fáradt. Hétvégén is..


Gondolkoztam, és úgy döntöttem, ma este utoljára kísérlek meg beszélni vele erről. Azt fogom neki mondani, hogy igenis észrevettem, hogy gond van, és szeretném hallani ennek az igazi okát, mert már nagyon rosszul érint, hogy ez a helyzet, és úgy érzem, már nem kíván, rám unt. Elfogadom a választ, bármi is legyen az, nem fogok hisztizni, csak szeretném, ha elmondaná, ha nincs ennek tovább értelme, és ne erőlködjek.


Mit gondoltok, így vajon elmondja végre a valódi okot? Te ilyen esetben mit válaszolnál? Nem tudom, mit csináljak, ha erre is csak a fáradtsággal fog jönni.


2022. máj. 31. 10:24
1 2 3
 11/22 A kérdező kommentje:
1.5 éve vagyunk együtt, az utóbbi idő az utóbbi hónapot takarja, előtte kb. heti 2 volt, most ugye 0-1. 24 és 29 évesek vagyunk, én vagyok a fiatalabb. Igen, voltak gondok a munkahelyén, azonban ezek már megoldódtak, mégsem állt vissza a dolog.
2022. máj. 31. 10:56
 12/22 anonim ***** válasza:
100%

Nézd, én csak a magam nevében tudok beszélni, de nálam a stressz, a fáradtság, a rosszkedv, stb., szóval MINDEN negatív dolog a libidómat öli meg először. De így szó szerint nullára ki tudja nyírni. Most volt egy féléves időszakom, ami televolt stresszel, munkával, tanulással, egy kis szájsebészeti műtéttel, és egyszerűen semmi kedvem nem volt szexelni. Sem hétvégén, sem hétköznap, sem este, nagyon-nagyon ritkán reggel, amikor ébredéskor még nem kaptak el a gondolataim. Pedig a páromat imádom, semmi nem változott felé, mellettem volt, tartotta bennem a lelket, stb. De volt, hogy két hónapig nem szexeltünk, mert egyszerűen nem tudtam ellazulni.

Most, hogy mindenen túlvagyok, újra visszajött a libidóm, heti 3-4-5 nap is kedvem van hozzá. Szóval csak túl kellett lenni ezen a vackon.


Szóval nem azt mondom, hogy biztos ez van nálatok is, de létezik ilyen. De beszélgess vele mindenképpen, illetve segíts neki ellazulni, hogy el tudja engedni a dolgokat.

2022. máj. 31. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 anonim ***** válasza:
0%
Nálam minden esetben lelki okok. Nincs az a fáradtság vagy stressz, ami gátolna abban, hogy szexeljek. Ha igzat a párom, akkor is rámászok, ha épp fáradt vagyok. Olyan nincs hogy hónapokig ne szexelnék vele, akkor biztos, hogy a kapcsolattal is baj lenne..
2022. máj. 31. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 anonim ***** válasza:
100%

Én irtam neked az előző kérdésnél is. Én biztos türelmesebb lennék,de ez én vagyok. Minden másban maximálisan kifejezi a párom, hogy imád, szóval nem arról van szó, hogy rámunt. Szerintem nálatok sem. De a helyedben elcipelném dokihoz, hogy rendben van e a tesztoszteronszintje.

Olvashattad férfiak válaszát is, hidd el, ők is lelkisek tudnak lenni.

2022. máj. 31. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 anonim ***** válasza:
100%

12-essel tudok azonosulni. Ez ilyen, nem tér vissza egyik pillanatról a másikra.


30f

2022. máj. 31. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a válaszokat, nagyon hasznosak voltak, és remélem, igazatok van! Sajnos sokszor a legrosszabbra gondolok rögtön, bízom benne, hogy akkor ez csak egy ilyen időszak. Mindenesetre azért beszélek vele, hogy biztosan nincs-e más baj is.
2022. máj. 31. 11:46
 17/22 anonim ***** válasza:
100%

Én is csatlakozom 12eshez. Nekünk az utóbbi 4 hónap hasonló, mert mindketten egyetemet fejezzük be éppen, dolgozunk is, a depresszióm is elhatalmasodott rajtam az utóbbi fél évben, plusz egy több hónapos hüvelyfertőzéssel kínlódok. Hát gondolatod, hogy mi a helyzet😀 behatolásos szex szerintem 2 hónapja nem volt, és egy-egy kisebb petting stb is elvétve. Mondjuk nálunk főként az egészségügyi problémáim miatt, de láthatod, hogy össze tudnak így jönni a dolgok. 6 év alatt nem volt ilyenre példa még nálunk, de olyanra igen, hogy éppen olyan periódusban voltunk, hogy a szex háttérbe szorult,máskor meg napi többször is van. Nyilván ti még nem vagytok olyan régóta együtt, simán lehet, hogy most ért el hozzátok az első ilyen periódus. Én is nagyon rosszul viseltem amikor először megtörtént, de túllendültünk rajta, nektek is remélem menni fog. :)

Ha amúgy ugyanúgy van bújás, gondoskodás-kedveskedés, masszázs, beszélgetés stb akkor nem aggódnék, de mindenképpen megbeszélném

2022. máj. 31. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 anonim ***** válasza:
43%

Azért azt is vedd figyelembe, hogy nem csak a szex hiánya a baj. Hanem, hogy nem mondja el neked, hogy mi a baja magától is akár. Nem bízik benned annyira, nem érez közel magához, hogy tudja ez fontos neked és nem félti a kapcsokatotokat ugyanis nem beszél róla, konkrétan nem erdekli. Mert nem hiszem el, hogy nem látja rajtad, vagy ha eddig máshogy volt nem érez késztetést arra, hogy beszéljétek, úgy vsn vele neked sincs szükséged szexre? Vagy nem érdekli..

Ez a nagyobb baj szerintem.

Ha fáradt azt nem kifogaskent hadznalja az ember hanem eleve kommunikaltok, meséltek egymásnak és akkor fel se merül mi lehet a gond mert te is része vagy az életének, látod, érzed, tudod , hogy most miért csokkent esetleg.

De ha ketten vagytok, fiatalok és már most igy kezeli ezt még ha csak fáradt is, ne tervezz vele hosszú távon..

Amikor van gyerek, vagy sok éve együtt vagytok, munkahely valtas, tovább tanulás akarmi, akkor csokkenHET, de ha már most ilyen hatassal van rá, később 0ra csökkenne.. Az szerintem senkinek se jó.

2022. máj. 31. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 anonim ***** válasza:
0%
Hozzateszem heti 2-3 szerintem borzalmasan kevés, ennyiszer megkivanni a párod alapesetben is.
2022. máj. 31. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 anonim ***** válasza:
0%
Elég furcsa az biztos, én minden nap vágyom a szexre. De ha nehéz munkát végez, akkor simán elképzelhető, hogy bizony fáradt.
2022. máj. 31. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!