Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Megéri még ezért a kapcsolatér...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megéri még ezért a kapcsolatért küzdeni?

Figyelt kérdés

Adott egy 4 éves kapcsolat. A párom az elején más nőkkel beszélgetett, lájkolgatott, jelölgetett. Ezeket sikerült letisztázni, befejeznie és a kapcsolatunk ezután jó volt. Azonban az utóbbi időben megint jelölgetett lányokat és hiába mondtam neki, hogy ez nekem nem fér bele, ugyanúgy folytatta csak ritkábban és kevesebbet. Számomra ez megalázó.

Rajtakaptam, hogy kisebb dolgokban füllent. Hogyha tudja, hogy haragudni fogok valamiért akkor inkább letagadja, elhallgatja, mint hogy közös nevezőre jussunk. A problémáinkat sem velem beszéli meg, sokszor inkább a családjával, barátaival. Mindig mindenért az apukáját és egy barátját hívja, össze vannak nőve. Úgy érzem, hogy nagyon szeretem de az utóbbi időben annyira sok sérelmet okozott, hogy sosem lesz már a kapcsolatunk ugyan olyan, mint azelőtt. Ezzel, hogy a szemembe hazudott pitiáner dolgokban és lányokat jelölgetett elvesztettem a bizalmam. Megéri ebben a kapcsolatban maradni, vagy ideje továbblépni? Volt már valaki hasonló helyzetben? Szeretem, de őrlődöm hogy ha együtt maradunk minden ugyan ilyen lesz vagy fel fognak jönni korábbi sérelmek.



2022. máj. 3. 08:48
1 2 3 4 5
 41/48 A kérdező kommentje:
Köszönöm a rengeteg választ! Nagyon örülök hogy ilyen sokan leírjátok a nézőpontotokat.
2022. máj. 3. 11:45
 42/48 A kérdező kommentje:
Én is ettől félek hogy ugyanitt fogunk tartani pár hónap múlva, megint
2022. máj. 3. 11:46
 43/48 anonim ***** válasza:
69%
Sztem lekellene ülnöd vele beszélni hogy mi váltja ki ezt belőle mi hiányzik a kapcsolatotokbol .Elvégre 4éve vagytok együtt.Mondjuk nem az apukaval kellene megbeszélni a problémákat .
2022. máj. 3. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/48 A kérdező kommentje:
Ez a beszélgetés megtörtént kétszer is, mégsem tudott érdemleges választ adni rá.
2022. máj. 4. 07:12
 45/48 anonim ***** válasza:
100%

Ez kb ugyanaz az érzés amikor aztmondja hogy a TE kis melleidet szereti,de azért bekövet pár csöcsös ribit az "instán" ..stb.

Igen,megalázó.

..márcsak azért is mert ez miatt sok nő nem érzi magát elégnek.

2022. máj. 4. 07:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/48 anonim ***** válasza:
100%
Ne menj férjhez hozzá, ebből válás lesz.
2022. máj. 4. 09:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/48 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat. Nem terveztem esküvőt egyébként sem.
2022. máj. 4. 10:03
 48/48 anonim ***** válasza:
100%
Ennek már annyi, engedd el.
2022. máj. 5. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!