Bárátnőm 26 évesen még csak nem is gondolkodik az önállóságon, összeköltözésen, ez normális?25/F

27 éves vagyok 2.5 éve vagyok lassan együtt egy lánnyal (akinek én vagyok az első komolyabb kapcsolata).

Nagyon ragaszkodik a szüleihez, amikor felvetettem, hogy költözzünk össze ő azt mondta hogy nehéz lenne azt az otthoni kényelmet feladni.

A fullos reggeliket meg vacsikat amiket otthon közösen csinálnak stb.

Nyilván nem szeretném elszakítani otthonról, ez kontraproduktív is véleményem szerint, viszont én már gondolkodom a külön életemen. Már egy ideje albérletben lakom és örülnék egy társnak akivel közösen a világot a vitorlánk alá hajthatnánk. Nagyon sok van bennem és örülnék egy társnak, aki velem is él, leginkább egymásra támaszkodunk és támogatjuk egymást.

Eléggé kislányos megmozdulásai is vannak néha, de ő állítja hogy komoly és javarészt az is.

Eléggé vegyes érzelmeim vannak ezzel a szituációval kapcsolatban, én gondolkodom internacionális karrierben is, beszélek több nyelven elmennék akár pár évre külföldre is. Itthon is lennék de akkor valami pluszba belekezdenék a munkám mellett.

Mindketten korrekten keresünk, fent tudnánk tartani egy albérletet, pénzügyileg nem gondolnám hogy problémáink lennének.

Inkább az ő ragaszkodása az otthon melegéhez, a kényelemhez, ami engem elgondolkodtat elég erősen.

Én még most végzem a plusz tanulmányaimat idén, mellette főállásban dolgozom, ezt követően le fogok vele ülni egy komoly beszélgetésre a jövőt illetően. Nekem partner kell nem egy tinilány akivel járogatok. Mindketten benne vagyunk a korban és addig akarok mindent kipróbálni megvalósítani amíg a belső motivációm hajt.

Nagyon szeretem a lányt, kiábrándító amikor belegondolok abba hogy ő nem önállósodna.

Hogy álljak hozzá? Mi lenne a megfelelő kezelése ennek a helyzetnek?

Segítő válaszaitokat előre is hálásan köszönöm!