Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerinted is megalázó, ahogy viselkedik velem?
Kezdem azzal, hogy elég sokat híztam a kapcsolatomban. Belekényelmesedtem, túlettem magam mindig, és most megvan az eredménye. Nem kertelek, durván 50 kiló jött fel rám az elmúlt 3 évben. Tudom, hogy fogynom kell.
Ma reggel a barátnőm ébredés után tényként közölte, hogy mostantól fogynom kell. Figyelni fog az egészséges kajára, és nem fogja hagyni, hogy ennyit egyek. Majd bekísért a fürdőbe, ráállított a mérlegre, és a szám láttán sajnálkozva mondta, hogy jézusom.. Ebédnél is kiszedte nekem a kaját, és közölte, hogy 3-ig nem ehetek semmit már.
Szörnyen megalázó ez az egész. Örülök, hogy segíteni akar, de úgy kezel, mintha valami gyerek vagy állat lennék.
"Ez már trollkodás! 1500-2000 kalória ebédre az 2-3 fogás"
Csak megjegyzem, hogy a mekiben pl egy nagy menü kb 1400 kalória. Azt pedig énis benyomom a 65 kilómmal :D
Valójában a viselkedése csak a viselkedésed eredménye. Ahogy az előttem válaszolók is írták, örülj inkább annak, hogy először téged próbál "megjavítani" s nem másnál köt ki. Azért megjavítás, mert már nem úgy "működsz", ahogy a kapcsolatotok elején, amikor el kellett nyerni a barátnőd szívét.
Elég kendőzetlenül adja tudtodra, de a reakciójából én ezt úgy érzem, már enyhébb módon a múltban 100% hogy szóvá tette (kb. 20 kg-os hízás is elég szembetűnő azért). A Te részedről az ő irányába ez azért megalázás, mert már megnyerted a szívét, s innentől már nem is kell teljesíteni, hisz úgyis talonban van.. Igen, aztán mikor együtt vagytok mibe gyönyörködjön? Maximum behunyja a szemét s elképzeli a régi formád, vagy másról képzeleg, mert vizuálisan már nem hozod olyan mértékben lázba.
Nyilvánvalóan fájnak a szavai számodra ezt értem, de igaza van, ezt Te is tudod, hiszen akkor nem lennél emiatt frusztrált.
És valahol igen, megalázó mert gyakorlatilag a párodnak anyáskodni kell feletted, mert olyan vagy mint egy kisgyerek, aki pl. mértektelenül falja az édességeket és az anyuka korlátozza be, hogy *Kisfiam nem szabad ennyit, egészségtelen, elhízol és tönkremennek a fogaid is!* De kérdező Te már felnőtt ember vagy és nem a barátnőd dolga lenne az, hogy a lefogyasztásod megszervezze. És ez nemcsak fizikailag, külső szemmel van hatással a kapcsolatra, hanem érzelmileg is, mert nem egy felnőtt, kiforrott, magával tisztában levö és magáért plusz a tetteiért majd annak következményeiért felelösséget vállaló férfi mellett van, hanem kb egy nyavalygó kölyök mellett (bocsi ha ez így durva, de nekem így jön le a szituációtok) Neked kéne /kellett volna felismerned hogy fogynod kellene s ezért érdemben tenni, DE nem elsősorban amiatt, hogy kipattintsd magad az ellenkező nemnek, hanem a saját magad testi (és lelki) egészsége miatt.
Amit most tehetsz, az az, hogy próbálsz együttműködni s éreztetni vele hogy tényleg Te is szeretnéd ezt s nemcsak ő, ezzel kiküszöbölve a pszichés oldalt (anyuka regulázza a kisfiát), mert ez legalább annyira van hatással a kapcsolatot fűtő tűzre, mint a tetszetős megjelenés. Ha pedig tényleg nagyon bánt ahogy dorgál (próbál végre tettekre sarkallni, ha másképp nem megy), akkor beszéljétek meg, biztos ő neki sem esik ínyére a módszer, de bizonyára fontos vagy neki és nem akar rosszat neked..
Egyszer halogattam megcsinálni valamit hosszú hónapokig, majd a tesóm megunta és megcsinálta - rosszul.
Vérig voltam sértve, hiszen én megcsináltam volna jól ha vár még... mennyit is? Na ez volt az a pont ahol rájöttem, igaza volt. Nem megalázó a viselkedése hanem te szégyenled magad mert idáig fajult a dolog. Egyél kevesebbet mint amennyit a barátnőd mond, mozogj, és vissza fogod kapni a büszkeségedet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!