Miért vagyok ennyire féltékeny az exeire? Hogyan tudnék változni?

Mindketten 25 felettiek vagyunk.

Régóta beszélünk és régóta érezzük, hogy nagyon jó az összhang köztünk, de mindketten elég félősek vagyunk és bizonyos életesemények miatt mindkettőnk eléggé fél a kapcsolatoktól ezért csak nemrég jöttünk össze. Nekem még soha nem volt barátnőm előtte, még csók se volt soha senkivel. Neki volt már néhány barátja, de mindegyikkel sok rossz élménye van, amiknek egy részét a mai napig sem tudta nagyon feldolgozni.

Ezeket még akkor mesélte mikor csak barátként beszélgettünk, de akkor is inkább csak az érzelmi oldaláról mesélt, konkrét dolgokat nem nagyon mondott. Mikor kezdett kialakulni köztünk valami komolyabb, elmondtam, hogy engem valamiért bánt ha róluk mesél és bár szeretném meghallgatni és szeretnék segíteni neki feldolgozni ezeket, de valamiért nem bírom. Ezt tiszteletben tartja és azóta nem beszél róluk. Néha ha odaterelődik a téma akkor észreveszi és abbahagyja. Tudom, hogy ez rossz. Nem akarok megtiltani semmilyen témát, nem szeretném, hogy bármiről úgy érezzük, hogy nem beszélhetünk a másiknak, elvégre pont erről szólna egy kapcsolat. Tehát szeretném megérteni magam és fejlődni, nem szeretném elrontani azt ami köztünk van, nem szeretném, hogy egyedül kelljen szembenéznie ezekkel a rossz érzésekkel.

Valamiért beleette magát az agyamba ez a téma és néha pl egy csók közben is azon szorongok, hogy valaki mással biztos jobb volt. Pedig soha nem mondott olyat, ami féltékenykedésre adott volna okot. Sőt, ellenkezőleg. Ha szó esik ezekről mindig meglepődik, hogy velem mennyire más minden, mennyire élvezetes és nem tudta, hogy ennyire jó és szabad is lehet például egy ölelés vagy egy közösen eltöltött hétvége. Ezek mind nagyon szép gondolatok és tudom, hogy komolyan így is gondolja. De valamiért én mégis féltékeny vagyok az előző kapcsolataira és kevésnek érzem magam. Hiszek neki és bízok benne, de valamiért mégis iszonyatosan fáj a gondolat, hogy valaki jobb volt valamiben, vagy többet tudott adni neki mint én. A szexualitásnál pedig ez fokozottan jelen van, pedig még nem is történt köztünk semmi ilyen tartalmú dolog. Mindkettőnknek nehéz dolgok ezek, szóval egyikünk se sietteti és számomra ez egyáltalán nem gond. Sokszor úgy is gondolom, hogy jelenleg tökéletes minden úgy ahogy most van és bárcsak ne létezne a szex, akkor nem kellene egyikünknek sem szorongania miatta, mivel a vágy jelen van mindkettőnkben, csak sok rossz érzés párosul hozzá. A legjobban az zavar, hogy rettegek attól ha oda jutunk akkor nem leszek képes valamire, kevés leszek és emiatt elvesztem őt. Nincs gond a méreteimmel vagy a külsőmmel, ezek mentális gátak.

Szoktunk beszélni ezekről, próbáljuk jobban megérteni egymást és önmagunkat is, ami sok dolognál használ. De ezt a dolgot nem igazán tudjuk megfejteni.

Tudom, hogy nagyon kevés az önbizalmam és vannak önértékelési gondjaim is, valószínűleg emiatt lehet ez.

Nagyon furcsa ez. Nagyon jól tudom, hogy szeret, de valamiért mégse tudom elhinni, hogy szerethető vagyok. Pszichológusoknál már próbálkoztam, egyik se jött be. Sportolok, próbálok adni a megjelenésemre, de valahogy semmi sem segít.

Valószínűleg túl sokat görcsölök és csak meg kéne tanulnom valahogy elengedni magam és élvezni a pillanatot, de fogalmam sincs azt hogyan kéne.

Van köztetek aki így érez, érzett már így? Találtatok rá valami megoldást?