Lehet még értelme ennek a kapcsolatnak?

3 éve vagyunk együtt lassan párommal, valahogy tavaly nyár körül kezdődtek a problémák. Kifakadásai/kirohanásai lettek. Eleinte nem is szóltam érte, úgy voltam vele, hogy biztos csak fáradt, kimerült, sok a munka ésatöbbi. Viszont egy idő után már nem igazán vette észre magát, volt, hogy az utcán fakadt ki rám, rám kiabált egyenesen, mert szerinte bevágtam a kocsi ajtaját, holott egy régi munkásautó volt, és a felőlem lévő ajtó alapból nehezen csukódott, így erősebben kellett becsukni. Rám förmedt a parkolóban, hangosan kiabált rám, szerencsére csak egy ember állt ott, de az is elég kínos volt. Hogy én nekem mi bajom van, mi a fsznak csapkodom az ajtót, mindig valami bajom van és mondta folyamatosan tovább a megalázó dolgokat. Itt volt az a pillanat, amikor teljesen elegem lett. Elmondtam neki a problémákat, hogy szerintem meg kellene tudnunk beszélni a dolgokat, ha van valami, nem pedig úgy beszélni a másikkal, mint a kutyával. Pár napig utána minden jó volt, kedves volt, majd ismét kezdődött előröl. Ha szólok egy apróságért, vagy olyat mondok, ami nem egyezik a véleményével, utána flegmázik velem, vágja a pofákat és egyből felemeli rám a hangját.

Állandóan ismétlődik. 1 hétig minden happy, majd megint bepöccen. Lassan megszólalni se merek, mert mindenből vitát generál és le se áll, csak mondja és mondja. De néha olyan hülyeségeken akad fenn, aminek semmi értelme. Én mindig támogattam őt, ha éppen nehéz helyzetben volt, ott voltam. Azonban, ha nekem van valami, vagy épp lelkileg nem vagyok jól, nem foglalkozik vele, mindig jönnek a kérdések : "már megint mi bajod?" "minek kell elrontani a kedvem ezzel?" Egy jó szót, egy vigasztalást sosem kapok tőle. Sajnos én lassan úgy érzem, teljesen elveszítem önmagam. Akartam már szakítani, de akkor meg megint megváltozott, sírt, mondta, hogy szeret. Tudom, ez hülye indok arra, hogy ne hagyjunk el valakit. Nekem hiányzik a régi énje, aki egykor volt. Velem csinálja ezt csak. Mások előtt mindig édeskedik, ha mondjuk vendégségben vagyunk, mintha kicserélték volna. Ti mit tennétek? Annyiszor próbáltam már változtatni, hogy én is máshogy szóljak, ne vegye rossz néven, vagy nem fennakadni azon, amit mond. De egy idő után már sok. És nehéz.

Egyszer aranyos, kenyérre lehet kenni, hízeleg, becézget. Egyszer pedig támad, lázong és ha mondok is neki valamit, hogy ne csinálja, a végén mindig az van, hogy én miattam van. Sokszor nem is szól hozzám, nem tud mit mondani, máskor meg be nem áll a szája. Mindig mindent visszahárít rám a "viták" végén. Már nem tudom, mi lenne a jó.

25/L