Együtt kéne maradnunk vagy sem?

Két éve vagyok együtt a barátommal, de kb az első 3/4 év után lett egy mindig visszatérő téma, ami miatt vitatkozunk. Gyerekkorában rengeteg trauma érte a családja miatt és ezért most nem képes "felelősségteljes" felnőttként élni. Ez azt jelenti, pl. hogy nem képes fejben kb 2 hétnél előbbre tervezni, hiába utálja, hogy az apjánál dolgozik, aki rendszeresen megalázza és alulfizeti, még is képtelen változtatni, rendszeresen nagyon depressziós és az elmúlt fél évben fokozatosan elhagyta azokat a hobbikat is, amiket szeret. Nem törődik a saját egészségével, pedig komoly (fizikai)egészségügyi problémái is kiderült, hogy vannak. Mivel kiskorától fogva főleg mentálisan, kicsiként fizikailag is terroizálták, ezért most képtelen döntéseket hozni, kiállni magááért vagy elhinni, hogy fontos lehet bármi amit csinál vagy mond. Két éven kersztül próbáltam neki segíteni, mert egyébként hatalmas szíve van, önmagam lehetek mellette, megnevettet, jó vele a szex, közös érdeklődési köreink vannak, az lehetek vele, aki csak akarok, elég harmonikus egyébként a kapcsolatunk. Nagy nehezen rávettem, hogy menjen el pszichológushoz, mert azt szeretném, hogy akarjon jobb életet magának, viszont ezt is csak miattam csinálja. Az a bajom, hogy belefáradtam a problémákba, meg abba, hogy folyton kb úgy kell őt terelgetni, mintha az anyja lennék, ő meg direkt nem akar magára odafigyelni... Az a "baj", hogy ha csak az együtt töltött időt nézem, mondjuk egy hétvégét, az nagyon jó, de hosszú távon nem tudom, hogy mi lehet ebből. Most kezdi végre a terápiát, ami lehet tényleg segít, de az akár egy év is lehet, mire valós eredményt érhet el. (és az is csak a kezdet lenne). Szeretnék vele lenni, de nagyon össze vagyok zavarodva, mert egyszerre érnagyon jó és nagyon rossz behatás is. Igazából egyikünk sem szeretne szakítani, de úgy érzem, hogy akár hogy döntünk rá fog menni a kapcsolatunk vagy így, vagy úgy :(. mit tanácsoltok?