Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Fog ez változni valaha vagy hiú reményeket táplálok?
Párom napi szinten füvezik. Nem szívja magát hülyére, csak éppen annyira, hogy lelazuljon tőle. Kívülről nézve alig lehet észrevenni rajta.
Amíg randizgattunk, ezt ügyesen elhallgatta, később derült ki, amikor már összejöttünk és jóval több időt kezdtünk együtt tölteni. Szóltam neki, hogy ez engem zavar, annyit sikerült elérni vele, hogy mikor vele vagyok, nem csinálja. Azt mondogatja, hogy ez csak átmeneti állapot, addig kell élvezni az életet, amíg egyetemre járunk, mert utána úgyis jön a munka, diploma után el fogja hagyni.
Kétségek között vagyok, félek, hogy éveket töltök el mellette, hogy 'majd jobb lesz', aztán a végén nem változik semmi.
Nem valtozik. Ugyan így jártam én is. Ismerkedtunk, majd kiderült fuvezik, mondtam neki engem zavar jelezte, hogy letette. Titokban szívta végül.
Majd mikor elmondta, hogy szívja a tudtom nélkül, dühös voltam, de végül elfogadtam.
Ha mellettem van nem gyujt ra, kizárólag akkor és olyan helyen ahol nem vagyok. Általában az esti órákban mikor már alvás idő van. kettő gyermekünk is született. Teljesen egészségesek.
Ez olyan dolog, a THC függőség , hogy vagy elfogadod vagy nem . Akkor fogja letenni ha ő akarja. Ha tiltják akkor csak jobban fog neki esni ha rágyújt.
Amennyiben nem okoz a személyiségében semmi zavart, akkor nincs semmi gond.
A legfontosabb, hogy tudja, hogy nem tiltod de nem is támogatod.
Húzd meg a hataraidat és minden rendben lesz. Pl.: nem fuvezhet ha veled van . Illetve akkor sem mielőtt talalkoztok —-> ne legyen betepve amikor együtt toltitwk a szabadidotoket.
Ha nem lesz kompromisszum képes akkor kalap kabát. Nyisd ki az ajtot….
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!