A kapcsolatod során volt már valaha okod féltékenynek lenni ha alaptalanul is akkor is?

Az a nagy büdös helyzet, hogy mivel két autonóm emberről beszélünk, akiket mások neveltek, más tapasztalatok értek, ezért mindig lesznek olyan kisebb-nagyobb dolgok, amikben eltérő helyen lesznek a határok. De két kellő érzelmi intelligenciával rendelkező személy ezt tudja rendezni, ha nem borzasztóan messze vannak egymástól. Sőt, le is lehet közösen fektetni a határokat.

Én nem vagyok féltékeny típus, tisztában vagyok az értékeimmel, és a párom sem ad semmi okot arra, sőt az exeket és az ellenkező neműeket sem tartom ördögtől valónak. Szeretve vagyok, én vagyok az első, a párom őszinte velem, nem sunnyog, ha egy csaj barátjával akar találkozni, ismerem is őket, és pontosan tudom, hogy nincs mitől félnem, mert KÖLCSÖNÖSEN nem akarnak egymástól semmit.

részemről nem volt.

abszolút nem vagyok féltékenykedő fajta. mit izguljak? ha eljutott arra a szintre, hogy képes megcsalni, akkor előbb-utóbb meg is fog csalni, mellékes, hogy lebeszélem-e arról, hogy holnap este találkozzon-e xy-nal vagy sem.

egyszerűbb megbízni a másikban (ami nem mellesleg alapvető egy komoly párkapcsolat működéséhez), aztán ha egy nap bebizonyosodik az ellenkezője, akkor vége a dolgoknak, ennyi.