Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
"Nem nyúlkálok másnak a telefonjába".ez nem olyan mintha nem is a párjaként kezelni hanem mint vmi "idegent"?
Ebből és ehhez hasonlókból mennek néha viták, és AZ, hogy olyan érzésem van valahogy mellette mintha nem is a párjának, bnőjének venne
(Futott a telomon a zene, leállt, kértem hogy futtassa már tovább a zenét, mert ő volt közelebb a telomhoz, erre kaptam a fentit)
Aztán mikor néha már "kitörök" hogy idegenként kezel, akkor elkezdi rám visszaforgatni, hogy ezek szerint én meg akkor lefekszem idegenekkel, azaz meg is csalom akkor. Ha én így gondolkodom róla hogy ha neki én szerintem idegen vagyok akkor egymásnak idegenek vagyunk, azaz akkor nekem is ő egy idegen)
Mivel még szex előtt is ezen és hasonlókon ment a vita, így kiterjed már a téma a szexre is.ebből jön a megcsalás téma is.
NEM az zavar, hogy a telomat tiszteletben tartja, mielőtt barki ezzel érvelne, hanem a megfogalmazása! Beszélunk igy a saját párunkkal, hogy "más"nak az akármilye??
Forditva.
Ha már a telomnál van igazán megnyomhatna annyit rajta ami ott virít hogy "Play"
Nem pedig hőbörögni meg másokra hivatkozni hogy ő másnak nem nyulkál a telojához.
En nem a sok mas millio vagyok.
Hanem a párja.
Vagy ezek szerint mégse annak tekint.
Az a vicces, hogy ugyanolyan arányban vergődnek az ellen az emberek, hogy bárki a retkes telefonjukhoz érjen, amilyen arányban a statisztikák kidobják azt, hogy hány ember hűtlen a párkapcsolatában.
A többség hűtlen.
És a többség tiltakozik, hogy a nyomorult telefonjára akár csak ránézzenek.
Miért érzem azt, hogy ha a kettőt összekorreláltatnánk, kapnánk összefüggést?
Egy csomó embernek egy kalap szar a kapcsolata. Ismeretségi körben is a legtöbb párkapcsolatban nem lennék, mert látom, hogy egymás háta mögött mit művelnek. Csak azért, mert a többség egyetért valamiben, nem biztos, hogy a többséghez kell tartozni. 😈 A többség nem sportol semmit. Abban sem akarom őket követni.
"Azért is a hiszti mert egyaltalán nem tudom komolyan vesz e engem. Vagy olyan kapcsolatban vagyok amiben csak átvernek."
Fél év semmi. Még csak ismerkedtek. Ha nem OK, tovább lehet állni. Mitől lenne a párod?
Sokat veszekedtek és kritizáljátok egymást. Mi ebben a jó?
Az egyetlen aki szeret hű meg oodq vissza van értem.
Mas pasi nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!