Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek igazságtalan vagyok a férjemmel, vagy másnál is kiborulna a bili?
Még nem álltunk rá a gyerek projektre, saját ingatlanra gyűjtünk. Én előző év nyarán kaptam fizetésemelést, így most egy évig nem igényelhetek. Mindeközben az ingatlan árak ismét megugrottak, hiába kaptam én is emelést, arányaiban nem követi le. Megbeszéltem a férjemmel még novemberben, hogy megpróbál decemberben emelést kérni, hogy jobb konstrukcióval kapjunk hitelt. Már február van, azóta sem történt ez ügyben semmi, odáig sem jutott el, hogy megkérdezze. Megkérdeztem tőle, hogy mégis mire vár, erre mindig az a válasz, hogy a megfelelő pillantra. Napi szinten beszél a főnökével, simán el tudná hívni és megbeszélni vele (én is így tettem), de mindig csak a hárítás és a halogatás megy, én meg már kezdek ettől besokkalni. Nem tudom mire számítsak a jövőben, ha odáig sem tud eljutni, hogy egy emelési igényt benyújtson. Nem olyan helyen dolgozik, ahol bármiféle negatív kimenetele lenne, hogy emelést kér, teljesen jó a kapcsolat a cégen belül.
Jogosan akadok fent ilyenen?
"Am meg ha ő dolgozik, te meg viribülsz otthon a z ivadékkal, akkor igenis eltartott leszel, mert nem a te kis nidli nudli gyesedből fogtok megélni."
A "nidli nudli gyese" 75 ezer Ft-tal lesz kevesebb, mint a férje jelenlegi nettója.
Jelenleg pedig havonta 480 ezer Ft-ot tesz a közös kasszába (ha azon vannak), vagyis havonta 230 ezerrel többet, (egy év alatt 2.760.000 Ft-tal többet, mint a férje, vagy ha ha felesben fizetik a közös kiadásaikat, akkor havonta 230 ezerrel, évente pedig 2,76 millió forinttal többet tud félretenni, mint a férje.
Ennyit arról, hogy "eltartott" lesz, ha lesz valaha közös gyerekük, akivel pár évig ő lesz otthon.
"Am meg ha ő dolgozik, te meg viribülsz otthon a z ivadékkal, akkor igenis eltartott leszel, mert nem a te kis nidli nudli gyesedből fogtok megélni."
Az olyan férfival, aki eltartottnak tekintené a feleségét, aki a közös gyerekükről gondoskodik pár évig napi 24 órában, csak annyit kell tenni, hogy havonta kérsz tőle egy táblázatot, amibe beírja, napi lebontásban, hogy a következő hónapban melyik nap melyik 12 órát vállalja a 24-ből, amikor te szabad vagy, és vagy ő gondoskodik egyedül a piciről, vagy - részben - egy általa fizetett megbízható, felelősségteljes bébiszitter.
Ha pedig egy idegenre nem szívesen bízná, és a munkája mellett nem tudja megoldani a napi 12 órát, akkor meg kifizeti neked piaci óradíjjal a különbözetet, amit az 50 %-ban közös gyereke után neki kell megoldania az igazságos teherviselés jegyében.
Ha már piaci alapokra szeretnéd helyezni a családalapítást, akkor legyél következetes, és ha van kedved, számold ki, hogy ki melyik megoldással jár rosszabbul anyagilag.
"plusz amikor szittert fizetnek, gondolom, azt se a nő gyeséből teszik"
Épp az írtam, hogy amelyik férfi netalán nehezményezi, hogy az nő a kieső fizetésével, helyette alacsonyabb gyessel "eltartott", amikor napi 24 órában gondoskodik a közös gyerekükről, az vállalja önerőből az igazságosan ráeső 12 órát így, vagy úgy.
Aki meg nem akar gyereket, az legyen őszinte, és tisztázza ezt a kapcsolat elején, hogy a nő ennek tudatában maradjon, vagy menjen attól függően, hogy ez neki megfelel-e így.
Egy férfinak ugyanúgy nem kötelező gyereket vállalni, mint egy nőnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!