Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek igazságtalan vagyok a férjemmel, vagy másnál is kiborulna a bili?
Még nem álltunk rá a gyerek projektre, saját ingatlanra gyűjtünk. Én előző év nyarán kaptam fizetésemelést, így most egy évig nem igényelhetek. Mindeközben az ingatlan árak ismét megugrottak, hiába kaptam én is emelést, arányaiban nem követi le. Megbeszéltem a férjemmel még novemberben, hogy megpróbál decemberben emelést kérni, hogy jobb konstrukcióval kapjunk hitelt. Már február van, azóta sem történt ez ügyben semmi, odáig sem jutott el, hogy megkérdezze. Megkérdeztem tőle, hogy mégis mire vár, erre mindig az a válasz, hogy a megfelelő pillantra. Napi szinten beszél a főnökével, simán el tudná hívni és megbeszélni vele (én is így tettem), de mindig csak a hárítás és a halogatás megy, én meg már kezdek ettől besokkalni. Nem tudom mire számítsak a jövőben, ha odáig sem tud eljutni, hogy egy emelési igényt benyújtson. Nem olyan helyen dolgozik, ahol bármiféle negatív kimenetele lenne, hogy emelést kér, teljesen jó a kapcsolat a cégen belül.
Jogosan akadok fent ilyenen?
Válj el.
Így nem lehet tervezni az életet, még nem is vagy terhes, és már attól félsz, hogy ha gyeden leszel nem fogtok kijönni a férjed fizetésből.
Lehet hogy állást vált, és lesz 600 ezres fizetése.
De történhet bármi, elvesztheti azt a munkát, és akkor nincs még 250 ezer sem...
Az utóbbi időben (covid) megtapasztalhatta sok ember, hogy milyen amikor elveszti mindkét fél az állását. A legtöbb ember mégsem a másikat hibáztatja a legnagyobb bajban, hanem próbálnak kiutat keresni.
Nálatok még nincs is probléma, és generálsz egyet.
102!
Dehogynem van probléma. Annak a nőnek, aki szülni akar és nem nyomorogni akar ez egy nagyon nagy probléma.
Ezért van, h sok élelmes csaj már a randizás fázisban koccoltatja a csóróbb pasikat.
103
Akkor addig nem szabad házasodni, amíg a férfi nem teremt meg anyi zsetont, hogy akkor is 20 évig vígan éljenek, ha nem dolgoznak, hogy biztonságban fel tudja nevelni a gyereket.
103!
Még jó hogy nem minden nő ilyen.
Na lehet szidni, de akkor is így van. A kérdezőnek is ez a baja gyakorlatilag. Csak ő későn kapcsolt, házasság után innen már nem könnyű ugrálni.
103 vagyok
Ebben a kérdésben a nő(420) sokkal többet rak bele a közösbe, mint a férfi(250).
A kommetben is ezt írtam, h a csóróbb pasikat koccoltatják a nők, akik náluk kevesebbet keresnek.
És ezért kívánatos, hogy a férfi keressen többet, mert ha a nő elmegy szülni, akkor a nő fizetése kiesik. Előnyösebb, ha a nagyobb fizetés marad, mert abból 3 főt kell eltartani, több évig.
103vagyok
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!