Miért megy az áldozat hibáztatás? Miért mondják, hogy "minek vagy vele, ha olyan rossz?"?

De akkor mi van azzal, hogy felnőtt, jogilag cselekvőképes emberekről van szó, akik egyenlők a törvény előtt?

Nem értem. Most akkor kezeljük az embereket gyerekként, akik nem tudnak dönteni magukról (mert én ezt is elfogadom, csak akkor legyen kimondva), vagy akkor kezeljük őket felnőttként, akik felelősek a saját sorsuk alakulásáért?

Azért mert adtatok annak egy gonosznak hangzó nevet, hogy áldozathibáztatás, attól még nem hülyeség.

Ha xar valami, jobb lesz, hogy feljönnek rinyálni, de attól még este ugyan úgy szétteszi a lábát annak a palinak?

Igen, mert a legtöbb ilyen hülye a kapcsolatban ilye téren egy nő. Ezt nőként mondom.

Senkinek nem tartanak a fejéhez pisztolyt, hogy xarul éljen, kb semmilyen értelemben. Az emberek pedig nem változnak meg hirtelen egy gyerektől, házasságtól, céges bulitól, anyám kínjától...

Az ilyeneket egy percig nem tudom sajnálni, mind megérdemli a nyomorát. Ha ilyen ostoba, hogy fel se fogja, a saját élete, szabad akarata van, ő baja. De egyébként nem ez az igazi ok. Amúgy nem tudná eltartani a két gyereket, mert egy szerencsétlen érettségit tett le, és ennyi a nagy előélete a lábszéttevés előttről. Nem mer lépni, mert így nincs lóvé. Pl. Csak a gyerekeket sjanálom ilyenkor.

A kisregényt nem olvastam el, értelmét nem láttam.

Egy párkapcsolatban mindenki a saját gondolataiért, saját cselekedeteiért és érzéseiért vállal felelősséget. NEM a másikért!

Hogy lesz valakiből áldozat egy kapcsolatban? Úgy hogy ő csinál áldozatot saját magából. Az esetek többségében ezek az emberek társfüggők (kodependensek) vagy empaták akik hagyják magukat kihasználni. Egy felnőtt ember képes felelősséget vállalni magáért és kilépni egy kapcsolatból ami neki már nem jó.

Ha a másik fél öngyilkossággal fenyeget annak is megvan az elintézési módja (tiltás, törlés, rendőrség stb).

Azok érzik áldozatnak magukat akik gyengék lelkileg kilépni egy bántalmazó kapcsolatból. Sokan többször vissza is mennek miután egyszer már eljöttek.

Ezeknek az embereknek pszichológusra lenne szükségük, mert egyedül nem tudnak megbirkózni a párkapcsolat lezárásával.

Áldozat csak úgy lesz valakiből, ha hagyja magát áldozatként kezelni. Ez természetesen NEM vonatkozik arra akit pl. az utcán megerőszakolnak vagy gyerekként molesztálnak, az teljesen más dolog, ők tényleg áldozatok!

Egy felnőtt embernek tudnia kell kilépni egy bántalmazó kapcsolatból, ha kell kérjen segítséget rokonoktól, barátoktól, szervezetektől.

Némethi Erika önismereti trénernek van erről a témáról is több videója a YT-on.

https://www.youtube.com/watch?v=qfBi4TnAJiw

Egyébként, ne csináljunk úgy, mintha új lenne a nap alatt.

Ismerős a mondás: "Mindenki olyat szagol..."

A régiek is tudták, kész.

Szerintem az olyan kérdések alatt, ahol arról panaszkodik a - tökmindegy milyen nemű - kérdező, hogy megcsalta ugyanaz a személy 500 alkalommal, elitta a fizetést, meglopta, kigúnyolta az anyját és leköpte az apját, levizelte a nagyszülei sírját stb. "Vajon van-e a kapcsolatunkkal valami baj?" - az ilyen ember vagy hülye, vagy idióta. Harmadik opció nincs.

Erőszakos esetekben nem szabad így elsuttyulni a kérdést, habár ha már sokadik eset, akkor felmerül a kérdés, hogy az első után miért nem reppent a figura? Esetleg uralma alatt tartja? Akkor valami titkos módon kell segítséget kérni. Ami nem könnyű, de muszáj.

Egyrészt, egy naiv, hormonzavaros, még könnyen befolyásolható tinédzsert ne hasonlítsunk össze egy teljesen felnőtt, önálló emberrel.

Másrészt, bármennyire is szomorú, de mit lehetne mondani? Én sosem mondom azt, hogy a másik megérdemli, hogy bántsák, mert nyilván nem, de mégis ki dönt úgy, hogy benne marad a kapcsolatban? Nagyon szomorú, ami a bántalmazó kapcsolatban élőkkel történik. De, míg egy gyereket a hatóság kiemelhet a családból, egy értelmileg sérült, gyámság alatt állóval szintén megteheti, egy önálló, cselekvőképes, felnőtt emberrel lehet megtenni. Az állam és a társadalom elismeri, hogy egy felnőtt ember dönthet a saját élete felől, nem kényszeríthetik arra, hogy benne maradjon egy bántalmazó kapcsolatban, ahogy arra sem, hogy kilépjen belőle. Innentől kezdve, bármennyire szomorú, igenis van felelősége a kapcsolatban bennmaradónak abban, hogy benne marad. Nem fordul pszichológushoz, nem fordul egy segítő szervezethez, sokszor az amúgy támogató környezetéhez, családjához sem, nem hallgat a barátok figyelmeztetésére, akkor mégis mi mást lehet mondani azon kívül, hogy ő döntött így?

Tudod, nekem volt egy barátnőm, aki hasonlóan járt, mint te. Elmondta nekem, hogy mi történt, hogy leszorította, rángatta, stb. Én mondtam neki, hogy ez nem normális, hogy hagyja ott, hogy jobbat érdemel, ajánlottam pszichológust, mindent csináltam. Szerinted hányszor mondta, hogy eltúlzom? Hogy nem is olyan? Hogy ő igazából megérdemelte, mert ordítozott. Egy évig nyüstöltem, mire képes volt otthagyni, de az a baj, hogy semmi értelme nem volt. Ettől megszabadult, jöttek a következők, én meg belefáradtam a szájtépésbe. Ezek után mit lehet mást mondani, minthogy az ő döntése?

Nem áldozathibáztatás rámutatni, hogy amiben az illető van rossz, és megkérdezni, hogy ha ez ilyen, akkor miért van vele. Ez az első lépés ahhoz, hogy ki tudjon törni. Fel kell ismernie, hogy miben is van benne, és hogy ez nem normális. Ez pedig csak akkor működik, ha valaki megmondja neki, akár így, anonim módon. Ha már csak a szikrája megszületik annak, hogy tényleg nem normális-e a helyzete, és beszél a környezetével, akkor volt értelme.

Áldozathibáztatás ebben az esetben az lenne, ha olyan hangzana el, hogy "megérdemled" "ez van, ezt kell szeretni" és hasonló gondolatok.