Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem érzitek igazságtalannak?
Szerintetek nem igazságtalan, hogy a szerencsés, jó külsővel megáldott emberek mindig szinte bárkit megkaphatnak a másik nemből, még akkor is, ha nem is törődnek velük, és csak kihasználják őket (néhány kivételtől eltekintve), míg egy átlagos vagy rosszabb külsejű valaki már akkor is boldog lenne, ha csak egy valakije lehetne, akivel törődne is, megbecsülné, és jó lenne hozzá, de még ennyit sem kaphat meg?
Ugyanúgy oszlik meg ez a dolog mint anno a középkorban az anyagi javak. Szerencsés kevesek mindent elérhetnek, anélkül hogy tennének érte, a maradék 90% meg hiába küzd, akkor sem jut semmire, pedig sokkal többet tesz érte. Nem undorító?
Baz, Te jöttél ilyen hasonlattal, aztán én vagyok a s*ggfej?
Kérdést meg szerintem akkor tegyél fel legközelebb, ha bírod, hogy valaki nem osztja a véleményed, mert másképp csak felkapod rajta a vizet, mint most is.
További szép önsajnálást. :)
tudom már korábban megfogalmazódott bennem ugyanez sajna ilyen az élet most erre nemtok mást mondani vhogy elviselem
emlékszem mikor én mondtam osztálytársaimnak gimibe 1 mondatot majd az osztály arca mondta ugyanazt fél perc múlva akk mindenki röhögött mert hogy az mekkora poén szal nekik nemcsak a párkapcsolatok mennek másképp hanem minden más is
most vaok 21 munkát keresek suli melett neten kerestem erre mindenhol aztláttam h fényképes önéletrajzot kérnek nemmintha ronda lennék ,de necsinálják már h árufeltöltői munkához annyira fontos a jó megjelenés seggem
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!