Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Nem érzitek igazságtalannak?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem érzitek igazságtalannak?

Figyelt kérdés

Szerintetek nem igazságtalan, hogy a szerencsés, jó külsővel megáldott emberek mindig szinte bárkit megkaphatnak a másik nemből, még akkor is, ha nem is törődnek velük, és csak kihasználják őket (néhány kivételtől eltekintve), míg egy átlagos vagy rosszabb külsejű valaki már akkor is boldog lenne, ha csak egy valakije lehetne, akivel törődne is, megbecsülné, és jó lenne hozzá, de még ennyit sem kaphat meg?

Ugyanúgy oszlik meg ez a dolog mint anno a középkorban az anyagi javak. Szerencsés kevesek mindent elérhetnek, anélkül hogy tennének érte, a maradék 90% meg hiába küzd, akkor sem jut semmire, pedig sokkal többet tesz érte. Nem undorító?


2010. szept. 8. 18:57
1 2 3
 11/23 anonim ***** válasza:
A középkorban az anyagi javak csak a zsidóságot és az abba születőket érdekelte. A parasztok, földművesek számára minden megvolt, család, étel, közösség. Találtak párt, virágzott a paraszti művészet, csak mindig a királyok helyett kellett háborút vívniuk. Sokkal inkább lehetne a jelennel példálózni. Szegény vagy, csak szegényebb lehetsz.
2010. szept. 8. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/23 A kérdező kommentje:
19:10 A legmesszebmenőkig egyetértek hogy a középkorban (vagy ha már itt tartunk, bármely másik korban) az emberek sokkal elégedettebbek voltak. Megvolt az élet rendje, és mindenkinek megvolt a helye, ahol jól is érezte magát. Talán háborgott néha, de alapvetően elégedett volt. És ez ma nincs meg. Az emberek nagy többsége frusztrált, mert mindig elérhetetlen ideálokat tart eléjük a média, azt sugallván: "ez kell neked, ezt kell megszerezned". A modern kor az elégedetlenség fenntartásáról szól, hogy az emberek csak fogyasszanak és fogyasszanak, de boldogok soha ne leygenek.
2010. szept. 8. 19:13
 13/23 anonim ***** válasza:
értelmes vagy kérdező,jók a hozzászólásaid,így látom én is,ez a mai társadalom,,a buta emberekre épül,akit könnyű félelemben tartani és vezetni,irányelv a butulás.
2010. szept. 8. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/23 anonim ***** válasza:

Ez sajnos így van, a média nagyban befolyásol mindent, már ott tartunk, hogy aki kövér vagy alacsony azt negatív tulajdonságként könyvelik el, pedig ő is ugyan olyan értékes ember mint egy "páva".

Kár, hogy ennyire felszínes mocsok a társadalmunk.

2010. szept. 8. 19:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/23 anonim ***** válasza:

"Ugyanúgy oszlik meg ez a dolog mint anno a középkorban az anyagi javak. Szerencsés kevesek mindent elérhetnek, anélkül hogy tennének érte, a maradék 90% meg hiába küzd, akkor sem jut semmire, pedig sokkal többet tesz érte. Nem undorító?"


A jelen korban is ez a helyzet. A föld lakosságának a 75%-a nem jut rendszeresen friss ivóvízhez, ehhez képest Te azon problémázol, hogy csúnya vagy és nincs barátnőd, ahelyett, hogy tennél ez ellen.

2010. szept. 8. 19:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/23 anonim ***** válasza:
Most meg olvasom, hogy még csúnya se vagy... akkor még inkább hatalmasak a problémáid, átérzem fájdalmad...
2010. szept. 8. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/23 A kérdező kommentje:
Nem is ismersz, fogalmad sincs mennyit teszek ellene. Arról sincs fogalmad se, hogy hogyan nézek ki, egy szóval sem mondtam hogy csúnya vagyok. A világot mindenki a saját problémái szintjén érzékeli, őszintén, Európa közepén nem az afrikai éhezőkhöz akarom hasonlítani magam. Egyébként pedig arra vonatkozó kérdést teszek fel, amire akarok. Ha téged nem érdekel, nem kell rá válaszolni. Se*gfej.
2010. szept. 8. 19:41
 18/23 anonim ***** válasza:
Ez a dolog engem is frusztrál, főleg hogy a társadalom és a média odáig jutott bennem hogy csak a szép nőket veszem észre és panaszkodok hogy nekem miért nem lehet olyan csajom, még azok akik talán össze jönnének velem azokat nehezen tudom értékelni pedig alapvetően nem vagyok egy felszínes ember. Csak úgy vagyok vele hogy jó dolog ha valaki kedves, de ha még szép is az még is jobb mint ha csak belsőleg lenne értékes. Ezt próbálom kiírtani magamból, de végig megyek az utcán már is vissza esem. :S
2010. szept. 8. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/23 A kérdező kommentje:
Utolsó: átérzem, habár én hosszabb ismeretség után jártam már nem olyan húdeszép lánnyal is, és nem volt az se rosszabb semmivel, mint amikor kifejezetten csinos lánnyal voltam.
2010. szept. 8. 20:10
 20/23 anonim ***** válasza:
Lehet, hogy te sem a megfelelő lányokkal kezdesz ki?
2010. szept. 8. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!