Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A szeretetteljes gondoskodás megvan, de nem kíván szexuálisan a párom, mit tegyek? 26/N
A kapcsolatunk kb 4 hónapja tart. Az első pár hét nagyon jó volt, viszont utána egyre jobban elkezdett a párom szexuális érdeklődése csökkenni irántam. Egyre gyakrabban esett meg, hogy én akartam, de ő nem.
Én 26 éves vagyok, nincs túlsúlyom, igényes és ápolt vagyok. Gyakran hordok szoknyát, szeretek nőiesen öltözni. Figyelmes vagyok az ágyban, szeretem a csipkés fehernemuket, inkább szeretek adni, mint kapni.
Az előző kapcsolataimban semmi gond nem volt ezzel, minden exem odáig volt értem, az első hónapokban kb le sem szálltunk egymásról.
Más szempontból nincs probléma köztünk, ő nagyon figyelmes és gondoskodó, én vagyok számára az első, viszont van, hogy akár egy hétig vagy kettőig nem is történik köztünk semmi, aztán ha igen, csak hajnalban/reggelente amikor én félig még alszom, kómás vagyok, nulla előjátékkal ő elmegy 2 perc alatt, engem pedig ott hagy.
Hiányzik a szenvedély, hogy rám másszon, hogy foglalkozzon velem is szex után vagy közben, és ne csak addig tartson amíg ő elmegy, hogy nagyokat szeretkezzünk akár a konyhában vagy a kanapén.
Az előző barátnőjével, és az utána levő kalandjaival hetente többször szexeltek. Próbáltam erről beszélni vele, azt mondta kíván és semmi baj nincs velem, csak fáradt vagy stresszes. Azóta nem változott semmi. Se karácsonykor, se szilveszterkor nem volt semmi köztünk, pedig amúgy az ünnepek jól teltek.
Nem dolgozik sokat és nem stresszes a munkája, inkább arról panaszkodik, hogy gyakran elég üres a nap, nincs tennivaló.
9-re megy, 4 körül ér haza, utána van, hogy elmegyünk együtt valahova, minden este videójátékozik én meg alszom mellette.
Nem szeretnék szakítani, mert amúgy nagyon osszeillunk, jó hatással vagyunk egymásra és szeretjük egymást, viszont én egyre lehangoltabb vagyok, nem érzem magam vonzónak, nem tudom megélni a szexualitásom és a nőiségem ezen részét. Elsősorban férfiak, vagy olyan nők véleményét szeretném kérni, akik átéltek már ilyet. Mi lehet ezeknek az oka, és mit érdemes megpróbálnom? Mi lehet a baj? Hogyan próbáljak beszélni vele erről? Ő 30 éves egyébként.
Amúgy ez egy kényes téma,megértem,ha a kèrdező nem szívesen hozza fel a partnerének,hogy gyorstüzelő.Amúgy engem is érdekelnek a válaszok,hasonló cipőben vagyok.
Lehet pont az a baja,hogy jól nézel ki és ezért önértékelesi zavarai vannak,vagy nem tudom
Kérdező a figyelmesség és kedvesseg tök jó, de ezeknek a jó szex MELLETT kéne meglennie és nem helyette.
Te is írod hogy a korábbi kapcsolataidban hogy volt a szexuális élet. Ilyen fiatalon, friss kapcsolatban szerintem is az lenne a normalis ha szinte folyton tudnátok csinálni. Nem azért mert az ember nem fáradt, hanem mert szereted és annyira kívanod a masik, hogy ez szinte mindent felülír.
Hosszútávon, pedig még fontosabb a jó és mindenki számára kielégítő szex. Nehéz időszakokban is összetart, jó időszakokban is.
Anyukám is mondta (50en felüli, van hát élettapasztalat), hogy szerinte is a jó szex egy jo kapcsolat egyik alappillére és igazából a gyk-n is ezt látod.
Hiába odaadó, kedves, gondoskodó, jó szülő a társad, de ha nem döngettek jókat és eleget kiaszik a tűz.
Hosszú kapcsolatoknál pedig ott kezdődnek a problémák. Nincs tűz, az egyik vágyna rá, a masik pl nem. Majd jön valaki, akivel ezt megélhetné. És jön a dilemma, hogy félremenne a szexért de nem akar mindent csak a szexért eldobni.
Persze, évek alatt változhatnak az igények, de ha ő már most nem akar többet veled, nem is fog a jövőben.
Hosszútávon nem maradnék olyannal együtt akinek nem fontos a minőségi szex, akivel nem egyeznek az igények. Mindkét fél számara jobb ha egyeznek v legalábbis passzolnak.
Biztosan tudom, hogy mással volt szex heti többször. Nem a páromtól, máshonnan, és ez biztos.
Hálás vagyok mindenkinek, aki próbál segíteni.
Pornófüggőségre gondoltam én is, de nem néz pornót sem..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!