Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Rendbe lehet ezt még hozni vagy úgyis szakítás lesz a vége?
Nem várom el senkitől, hogy biztos választ mondjon, hisz ha részletesen is leírom, nem lehet teljesen megerteni az ilyen helyzeteket. De hátha tudtok mondani olyan tanácsot, neglátást, ami segít.
Szóval, én 23 vagyok, a párom 24. Együtt vagyunk már több, mint 5 éve. Igazi, őszinte szerelemnek indul, az is a mai napig. Sosem bántottuk meg akarattal egymást, odafigyeltünk egymásra apróságoknál is, nem néztünk félre, a nézeteltéréseket mindig megtudtuk beszélni, megértettük a másikat. Ez alapjában véve ma is így van, tehát elmondhatom hogy egy biztos alapja van a kapcsolatunknak. DE, az utóbbi időben, egyre többször kaptam magam azon, hogy unatkozom mellette, egyre többet húzom fel magam miatta, ő is miattam. Ez lehet azért is van mert mostanaban nagyon stresszes napjaim vannak, lelkileg is lemerültnek érzem magam teljesen, (munkám miatt). De ugyanezt látom nála is. Ha elmondom neki hogy én mit szeretnék, akkor felhúzza magát. Most is, szilveszter van én meg itt potyogom ezt a kérdést...kértem, hogy menjünk át egy baratnomekhez, aki eppen bulit tart. De hallani sem akart róla, csak ideges lett, hogy értsem meg, ő most sehova sem akar menni, csak ketten legyünk most itthon. Nem értem mi a baj. Aztán itthon ülünk.
Emiatt a folytonos helyzet miatt persze már a szexet sem kívánom, próbálok ugy tenni(, es tudom hogy szornyu hiba) de rögtön eszreveszi ha csak ugy csinalom mintha kivannam, ha szóvá teszi meg síró görcs jön rám, hogy hogy juthattunk idáig. A hétköznapok is annyira silányak, üresek, csak úgy vagyunk. Persze tudom hogy nagyon szeret mert ettől a hangulattol függetlenül elmondja és kimutatja érintésekkel, segítséggel, stb , én is nagyon szeretem, de néha annyira azt érzem hogy én mennék szaladnék világot látni, vele, ő pedig egy lassabb tempó.
Fogalmam sincs hogy ezt hogy lehetne helyre hozni, vagy nincs is értelme és 5 évet dobjunk ki az ablakon, keressünk mást akivel passzolunk?
:(
Köszi ha válaszoltok!
23N
Egy ismerőseim körében tapasztalt statisztika...
18éves korodtól egy pasi,dícséretes! Egyszerűen fiatalon jöttetek össze, főleg te nem élted ki magad,ebben semmi rossz nincs,teljesen természetes. Inkább mint 30 fölött,"bolindúlj meg"
Még fiatal vagy nagyon, nem feltétlenül évkidobás az az öt év. Fogalmam sincs, hogy mennyire van meg köztetek az a fajta intimitás, összetartozás hogy egész életetekben együtt legyetek mostmár. Ezt gondold át, hogy el tudod-e képzelni ezt vele, vagy már csak a megszokás tart mellette. Én a saját szememmel nézve nem maradnék mellette ilyen fiatalon, mert annyira langyos lábvíz ez így szerintem, hogy kar próbálkozni már, nagyon fiatalok voltatok amikor összejöttetek és kifutotta magát ez a sztori. Sokszor valaki csak egy állomás az életünkben és tanulunk belőle de tovább kell lépni, szerintem a mentalitásoddal és abból kifolyólag hogy jól tudod kezelni a párkapcsolati problémákat, ha most külön mennétek, élnél, jól ereznéd magad és találnál egy nála sokkal különbet, aki azokra vágyik mint te és megadja ezeket. Aki nem fordul ennyire be és nem válik unalmassá, hanem izgalmas a kapcsolat és ez hosszútávon is fennmarad. Plusz azt hozzátenném, hogy én a szilveszteri dolgot biztos úgy kezeltem volna hogy elmegyek a barátnőimmel, ő meg savanyodjon otthon ha akar… bár könnyű így beszélni, mert teljesen más az ember mikor kapcsolatban van, én is más vagyok. Nem tudom beszeltetek e már komolyabb dolgokról, tervez-e eljegyezni stb, de esküszöm rossz volt olvasni ezt a laposságot.
26L
Szia!
Valószínűleg az idő előrehaladtával elfejlodtetek egymás mellett, az első kapcsolatom nekem is ilyen volt.
Eleinte ilyen fiatalon az ember nem gondol bele, hogy jó lenne közös érdeklődési kör és megegyező fontosnak tartott értékek és hasonló jövőkép, de ebben a korban már el jutottatok oda, amikor gondolkozni kell már ilyenekről és nem elég annyi, ha csak jól érzitek magatokat együtt.
Próbáld meg vele ezt így megbeszélni, ahogy leírtad és remélhetőleg tud rá majd valami olyat reagálni, ami mentén egyáltalán el tudsz kezdeni gondolkozni azon, hogy hogyan tovább.
Ez nem azt jelenti, hogy szar a kapcsolatotok vagy nem szeretitek egymást, egyszerűen csak összeegyeztethetetlen irányba valtoztatok, mindketten mas személyiségek letettek egymás mellett, akik már nem feltétlen kompatibilisek egymással.
Nem mondanám, hogy hagyjátok ezt már most abba, mindenképp érdemes megbeszélni, hogy mi legyen, lásd az ő álláspontját is és utána hozni egy döntést.
Én is voltam ilyen helyzetben, 17 évesek voltunk, amikor összejöttem az első barátommal, mi 4 évet voltunk együtt, kb ugyan emiatt lett vége.
23 N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!