Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Rossz ember vagyok, ha így...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Rossz ember vagyok, ha így már nem tartom annyira vonzónak a páromat?

Figyelt kérdés

Úgy ismertem meg, hogy erős, izmos, kitartó, céltudatos ember volt, a testén kívül az edzéssel együtt járó belső tulajdonságai is magával ragadtak, ezek miatt (is) szerettem bele. Aztán egy idő után odalett a motiváció, nem edz, nem mozog, viszlát kockahas, helló apatest…

Még mindig és így is szeretem, ez nem változott, de régen konkrétan elég volt levennie a pólóját és rávetettem magam, de mostmár nehezebb, hogy csökken a fizikai vonzalom.

Én odafigyelek magamra, nem híztam el, jobban is nézek ki, mint mikor összejöttünk. Egy ilyen kis semmiség miatt nem fogom elhagyni, csak nem tudom, jogos-e hogy én érzem magam amiatt rosszul, hogy már nem vált ki olyan reakciót a félmeztelen teste, mint eddig.


2021. nov. 9. 17:04
1 2 3
 1/25 anonim ***** válasza:
11%
Érdemes a kamukérdéseket úgy szerkeszteni, hogy tudományosan megalapozottak legyenek. Itt nagyon durván bukik a biológia.
2021. nov. 9. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/25 anonim ***** válasza:
49%
Láttál már 50-60-70 éves embert? Kockahasuk volt?
2021. nov. 9. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/25 A kérdező kommentje:

A kérdés nem kamu, és a nőgyűlölő/incel kommenteket pedig jelenteni fogom.

Légyszi help🙏

2021. nov. 9. 17:12
 4/25 Lachesys ***** válasza:
92%
Ok, és próbálták már vele beszélni erről? Vagy sokkal felnottesebb dolog gyakorira kérdést kiírni?
2021. nov. 9. 17:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/25 anonim ***** válasza:
80%
Nem vagy. Miért nem szólsz neki, hogy jobban tetszett a sportos külseje, hátha az motíválná.
2021. nov. 9. 17:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/25 anonim ***** válasza:
24%

A családot akaró férfiakat itt el szokták küldeni melegebb éghajlatra ha: Azt merik mondani hogy a terhesség után meghízott feleségüket már nem kívánják úgy.

Szerinted fordított esetben mi a szitú kérdező?

2021. nov. 9. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/25 anonim ***** válasza:
83%

Rossz embernek nem vagy rossz ember ha szólsz neki.

Viszont fel kellene dolgozni hogy a szerelem nem tart őrökké ahogy az emberek se.

Egy idő után mindenki szotyos öregember lessz sajnos.

Dönts mi a fontos a kinézet vagy az ember.

2021. nov. 9. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/25 A kérdező kommentje:
Ahogy írtam, nem CSAK a teste, hanem a belső tulajdonságok is odalettek.
2021. nov. 9. 17:24
 9/25 anonim ***** válasza:
63%

Teljesen mindegy, hogy hogyan néz ki a teste, idővel a puszta látvány már kevés lesz, hogy beindulj. Ha jó a szex, akkor jó lesz akkor is, ha 150 kiló lesz. Ha csak a látvány izgat, lehet, hogy nem annyira jó a szex.

Őszintén mondd el, hogy kockahassal jobban tetszett, de nem mondhatod, hogy legyen kockahasa újra. De ne panaszkodj, ha innentől extra kajákra költ, kétfelé kell főzni, és sok időt tölt edzéssel. Előbb az életmódja változott, aztán a teste. Fordítva is igaz.

2021. nov. 9. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/25 anonim ***** válasza:
78%

#2 Scooby1961 60 éves és kockahasa van. Visszavonult mérnök egyébként. :)


Kérdező, én, mint rendszeresen edző férfi, abszolút megértelek. Viszont erről vele kell beszélned és semmi garancia nincs arra, hogy a kedvedért újra edzeni fog vagy rendbetenni az étrendjét.


Sajnos kései harmincasként azt tapasztalom, hogy minden ismerősöm el van hízva. Időről időre próbálnak fogyni, de nincs meg bennük az akaraterő. Jellemzően egy nyaralás előtt járnak le edzeni és január első pár hetében.


Mindenesetre drukkolok, lehet, hogy a barátod is változni akar és te leszel a gyújtószikra. Nekem is sokat segített az életmódváltásban a feleségem.

2021. nov. 9. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!