Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Párkapcsolatban élők! El mondanátok a párotoknak, ha úgy alakul, hogy időközben valaki másba is szerelmesek lennétek?
Kilenc éve vagyunk házasok a feleségemmel, akit szeretek és tisztelettel tudok fel nézni rá, mert csodálatos ember! Szült nekem két szép gyermeket, nagyon jó édesanya. Jól megértjük egymást, igazából még soha sem volt komolyabb vitánk, mert mindig meg tudtuk beszélni ha volt valami probléma.
A baj kb. két hónapja kezdődött. Érkezett egy új kolléganő a céghez. Kicsit fiatalabb, mint a nejem, meg sokkal "dögösebb" is! Szóval, nagyon szép nő, meg annyira kellemes az illata is. A legrosszabb, hogy két-három hete, mintha még flörtölne is velem. Teljesen kész vagyok tőle, nem megy ki a fejemből.
Ilyen még soha sem történt velem a kilenc év alatt, hogy másba legyek szerelmes. Mint írtam, a feleségemet tisztelem, mert csodás ember, kiváló édesanya! Kívánni sem tudnék nála jobbat! Nem érdemelné meg, hogy megcsaljam. Meg ott vannak a gyermekeink is, akik még kicsik. Ők sem érdemlik és értenék meg! Ők hárman a visszatartó erők, miattuk nem fogok félre lépni!
Azon gondolkodom, hogy munkahelyet váltok, bár nagyon szeretem a munkámat. A kollégákkal is remek a viszonyunk, a főnököm is elégedett a munkámmal, viszont a családi béke szerintem többet ér!
Ilyenekről még sosem beszéltünk a nejemmel, nem tudom, hogy hogyan fog rá reagálni. Egy biztos, nem akarom elhagyni, akár mennyire is vonzó és kívánatos az új kolléganő. Viszont félek attól, hogy rossz vége is lehet a vallomásnak, bár szerintem arról senki sem tehet, ha szerelmes lesz, ha nem történik utána semmi!
Ti elmondanátok a helyemben, vagy fojtsam inkább magamba?
Ha kerültetek már ilyen helyzetbe, hogyan alakult, mi lett a vége?
A megcsalás aljas dolog! Nem akarom megcsalni Őt!
Pusztán azon agyalok, hogy mit csináljak, mert ha munkahelyet váltok, talán kevesebb lenne a pénz, viszont a családi béke megfizethetetlen!
Az élet nem habostorta. Azzal a lehetőségekkel gazdálkodsz, amid van. Neked most van egy feleséged és két szép gyereked. Hiába vagy/akarnál szerelmes lenni, meg van kötve a kezed. Vagy megéled titokban vagy magadban, de mindennek komoly következménye van.
Én eddig életemben egy nőben vagyok halálosan szerelmes, de komolyan, párkapcsolati szinten nem kellek neki. Ez van, ettől nem áll meg a világ (sajnos :D), de voltak már párkapcsolataim. Ezek a lehetőségeim vannak, ha érted, hogy mire akarok kilyukadni. Hiába vagyok szerelmes én valakibe, ha nem neki kellek, hanem másnak. Ebből kell kihozni valamit.
Szerintem ne mondd el. Én elmondtam, de mi már akkor menthetetlenek voltunk és nem is akartam helyrejönni a párommal. Viszont akibe szerelmes voltam, hasonló helyzetben volt, mint te, így kimenekült a dologból. Sokáig megvetettem érte, gyáva szemét dolognak tartom, megtagadott engem és az érzéseit, de belátom, ha nekik más volt a viszonyuk, ráadásul a gyerekek miatt ez volt az egyetlen lehetséges lépés. Jobban jársz, ha elmenekülsz. De ne mondd el az asszonynak. Ha ebbe a dologba még jobban belebonyolódsz, akkor szerelmes leszel és hiába mész bárhova, boldog nem leszel már soha. Ne álltasd magad, számodra nem a feleséged az igazi nő, soha nem is volt az. De ez van, a két gyereket nem lehet visszacsinálni.
Az élet ennyi.
Egyetértek az előttem szólóval!Hiába szereted és tiszteled...
Szeretem és tisztilem én is a volt párom, mégsem tudtam vele maradni, mert valami nagyon hiányzott, amit a jelenlegi páromnál elsőre éreztem és ez azóta sem szűnt meg. Nem valószínű hogy a párod az igazi számodra, de a két gyerek miatt nincs más lehetőséged! Munkahelyet nem érdemes váltani szerintem sem. Ott ugyan úgy megismersz lehet majd valakit. Akkor meg mi lesz? Mindig menekülsz majd?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!