Szerintetek hogyan alakul ki szerelem olyan emberek között akik egyáltalán nem illenek össze? Hosszútávú lehet?

A barátommal 11 hónapja vagyunk együtt. A szerelem elsöprő és szenvedélyes, mindketten úgy érezzünk életünk legjelentőségteljesebb szerelmét éljük meg. Sokáig tervezgettük a jövőnk és meg voltunk győződve róla, hogy ez örökre szóló. Viszont sok csatán vagyunk túl. Rengeteget veszekedtünk apró vagy épp kevésbé apró dolgokon és egész végig tudtuk, hogy olyanok vagyunk akár a tűz és a víz. Amit még érdemes megemlítenem, hogy 4 év van közöttünk, én 18 vagyok ő meg 22. Az elején egyáltalán nem tünt fel a korkülönbség , illetve sokszor mai napig elfelejtsük. De amikor problémába ütközünk rendszerint a tapasztalatlanságom a hunyó. Más elképzeléseink voltak a kapcsolatokról és más más módon is akartuk megvalósítani. Sokat tanultunk egymástól de alapjáraton sem vagyunk hasonlóak. Ő sokkal komolyabban állt hozzánk és túlféltett és határokat szabott, sokszor már beteges paranoid hajlammal, talán egész végig egy elképzelt ideálba volt szerelmes. Ami mint kiderült nem teljesen én vagyok a múltban elkövetett hibáimért, amik egy csúnya szakítás után következtek be kislánykoromban úgyszólván. Büntetett minden apró csúszásomért és bántott mindennel amivel csak vissza tudott élni. Ő maga is bevallja, hogy “toxic” magatartás jellemzi őt. Emellett én sokkal később kezdtem hinni a kapcsolatunk úgymond komolyságában, és ugyan nem csaltam meg sosem, de lehazudtam dolgokat amikről azt gondoltam nem tetszene neki. Az én elképzelésem alapjáraton az volt, hogy olyan szabad szerelmet élhessek meg , ami nem szab határokat az egészségesen túl, hiszen olyan őszinte szétszakíthatatlan bizalom van közöttünk, amiben az életünknél jobban hiszünk. Valószínüleg az életkoromnak köszönhető ez a naivitás, de én szentül hittem abban , hogy az a bizonyos szerelem ezt eredményezi. Tudni kell, hogy neki én vagyok minden téren az első neki, amíg nekem nem és igazából nem vagyok büszke rá de ha a múltamat vesszük alapul van oka félteni. Viszont ezt mindketten megértsük és sokkal többet néztem el neki, hogy “kvittek” lehessünk és ez még mindig nem elég. Minden lehetséges megoldást kipróbáltunk , egyedül a feltételezett bizalmat nem. Rengeteg munkánk van ebben a kapcsolatban neki is és nekem is. De még mindig nem tudunk felhőtlen boldogságot megélni, hiszen nem hiszünk egymásban. Ő introvertált én extra, én még nem váltam le a családomról, ő önálló, az ő elképzelése, ahogy ő mondaná “elmenjünk ketten egy lakatlanszigetre és a világtól távol éljünk” én meg “szembe mennék az élettel a kezét fogva”, én szeretek kirándulni, ő inkább otthon maradna és így tovább. Ebből egyértelműen azt szűröm le hogy egyszerűen nem passzolunk, de akkor miért ilyen szenvedélyes a szerelmünk? Miért nem tudunk létezni egymás nélkül? Őszintén van értelme harcolni ezért vagy halálra van ítélve? Mindig jól érezzük együtt magunkat bárhol is legyünk. Csak ne lennének ezek a problémáink , meg hogy ha eltudná engedni azt ami jóval a megismerkedésünk előtt volt. Ha ez így marad sosem leszek egyenrangú társ a szemében és sosem lehet közös életünk a megalkuvásom nélkül. Szeretném ha leírnátok a véleményeteket remélem érthetően fogalmaztam. Úgy érzem külsős segítségre van szükségem, mert kezd kilátástalanná válni a helyzetem.

18/L