Egy bántalmazó kapcsolatból hogy alakulhatott (külsőre) boldog kapcsolat?

Vannak ilyen áldozat típusú nők. A fb-ból és hasonló helyekről meg ne indulj ki. Nyilván nem fogják felrakni, amikor elveri csak az idilli képeket.

Az ilyen nőt egyébként én nem sajnálom. Meg volt a lehetősége kiszállni, de ő inkább visszamegy. :D Hát akkor ne panaszkodjon a következő pofonnál.

Ez durva sztori :O

Lehet sok minden. Stockholm-szindróma vagy ezt a mintát látta esetleg a családban, ez volt az ismerős és végül ezt választotta.

N

Elég összetett, nehéz kérdés ez, de nagyon röviden:

-általában azok, akik erőszakosak a szeretteikkel, kifejezetten nárcisztikus személyiségűek, akár még a személyiségzavar kategóriába is beletartoznak; az ilyen emberek mesterien képesek az áldozataikat manipulálni, szép lassan belenevelni őket a helyzetbe, akár azt is elérve, hogy az áldozat saját magát tartja hibásnak és még inkább hálásabb, ragaszkodóbb lesz

- előfordulhat az is, hogy Stockholm-szindróma alakul ki a bántalmazott félben, ami szintén annak kedvez, hogy a bántalmazója mellett maradjon

Ebben a konkrét esetben én az első pontban leírtakat tartom valószínűnek, bár nem vagyok szakértő, viszont van valamennyi tapasztalatom az ilyen nárcisztikus emberekkel és elég jól beleillik ez a történet a róluk alkotott képembe.

A bántalmazás tipikusan ciklikus és vannak romantikus/mindent megadok neked fázisok. Ilyenkor csalja vissza az áldozatot. Egy egészséges kapcsolat sosem lehet annyira intenzív mint amit ezek a manipulatív emberek produkálnak a beetető időszakban. Ezért sok áldozat visszatér. Kb olyan mint valami kabszer. Az meg hogy profilon mi van semmit nem jelent. Ismerek olyat ahol putriban élnek áram is alig van meg csaj nem mehet el otthonról, de fb tele vanml cuki képekkel.

A gyerekről meg annyit hogy bántalmazás mellet könnyű terhesnek lenni, mert ugye az van amit bántalmazo akar.

#5:

Annyiban igen, hogy ha az első pofon utan otthagyod a retekbe, több már nem lesz.

Tipikus kirakatkapcsolat.

Sajnálom őket. Az áldozatok egyébként átlagosan 7-szer mennek vissza a bántalmazójukhoz, mire végre ott tudják hagyni őt. Örülök, hogy nekem sikerült elsőre, DE nekem sem sikerült volna, ha a családom/barátaim nem gyűlölik annyira.

#9 Elmondom, persze. Szerencsére én elsőre megszabadultam tőle. Próbált ugyan visszaszerezni, de a családom figyelmeztetett, hogy nem kellene.

Szerintem fölösleges mérni, hogy mennyire volt bántalmazó. Ha egy kapcsolat bántalmazó, akkor így is, úgy is lehúz. Fizikai bántalmazás csak egyszer történt, mégpedig végigrángatott az utcán, és belilult a karom miatta. Biztos vagyok benne, hogy ha együtt éltünk volna, akkor meg is vert volna, de olyan lúzer volt "szegénykém", hogy egy olcsóbb albi kaukciójának sem tudta volna kifizetni a felét. Így hát nem költöztünk össze. A lelki, szexuális bántalmazás viszont mindennapos volt.

Pont ez volt az eszköze, amit bevetett ellenem, mégpedig a mérhetetlen önsajnálat. Mindig azt mondják, hogy a bántalmazó egy menő csávó, aki kívülre mutatja, mekkora király. Ez nem minden esetben igaz. Ő inkább szerette magát sajnáltatni, de tipikusan az az ember volt, aki magának rontotta el az életét. Pl. Egyáltalán nem készült a vizsgákra, aztán csodálkozott, hogy átrakták állami támogatottról költségtérítésesre. Nem sok emberre hatott. Rám csak azért tudott, mert alapból alturista vagyok, szociálisan érzékeny, segítőkész, stb. Az vagyok a baráti körömben is, akihez bátran lehet jönni a tanácsért, vagy simán csak vigasztalásért.

A szakítás idején már őszintén szántam őt, annak ellenére, hogy bántalmazott. Azért is nem akartam ott hagyni, mert tudtam, milyen szerencsétlen, és ezt nem akartam azzal tetézni, hogy még én is ott hagyom. De sajnos muszáj volt magamra is gondolnom egyszer.

Lelki bántalmazás:

- Folyton irigykedett rám (erre felhívták a figyelmemet, de eleinte még csak el sem hittem)

- Ha valami sikerült, akkor éreztette, hogy biztos csak azért, mert KÖNNYŰ volt, és nekem különben is könnyebb életem van

- Ha nem sikerült valami, örült

- Ha haragudtam rá, akkor jött a diagnózisommal. Igen, valóban vannak mentális problémáim, ettől függetlenül ő dühített fel, és nagyon csúnya dolog volt a hibáit a betegségemre fogni. Sosem látta be, ha ő hibázott valamit.

- Mindig elzárt mindenkitől. Ha volt családi házibuli, félre kellett vonulni. A vonaton egyszer beszélgetésbe elegyedtem 3 idős emberrel (2 nénivel és egy bácsival, tehát még nem is 20-as, 30-as jó pasik voltak), ő nem kapcsolódott be, de láttam, hogy úgy néz rám, mint a gyilkosra. A sógornőjénél volt házibuli, én nem kedveltem a csajt, de rágta a fülem, hogy barátkozzunk össze. Adtam neki egy esélyt, el is kezdtem táncolni a lánnyal, nevettünk, tényleg meg is kedveltem. Erre exem folyamatosan jött, hátulról ölelt, próbált elhúzni, hogy üljek le mellé. Akkor most barátkozzak a sógornőddel, vagy ne? Döntsd el.

Szex:

Ez volt a legrosszabb. Konkrétan nem bírt magával.

- Ha visszautasítottam, akkor vagy megsértődött, elfordult, vagy addig nyomkodta hozzám a farkát, amíg muszájból bele nem mentem, hogy túllegyek rajta

- Ha nem hagytam magam, hanem a sokadik NEM után már ellöktem magamtól, akkor megint jött a diagnózisommal, és hogy én milyen szemét vagyok

- Ha nem élveztem a szexet, akkor elkezdett velem üvöltözni, hogy miért csináltam úgy, mintha megerőszakolt volna (mert kvázi azt tette)

- Ha nem találkoztunk hétvégén, akkor az volt a legnagyobb gondja, hogy "már megint verhetem a farkam"

Egyébként az apja igazi, keményvonalas bántalmazó volt. Na, ő konkrétan verte az anyját. (Elváltak.) Exem mindig mondta, hogy nem akar olyan lenni, de hát ugyanolyan szemétláda ő is. Biztos vagyok benne, hogy azért úsztam meg ennyivel, mert nem éltünk együtt, ott volt a családom, tartott tőlük, stb.