Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van itt köztetek olyan aki a házastársának megmondta, hogy le fog mással feküdni mert köztük kihűlt a kapcsolat? Mi lett a vége?
Miért nem lehet leülni, és megbeszélni h hogy is álltok egymással.
Letisztázzátok h bár papíron együtt vagytok, atzól még valójában nem.
Tehát mint lakótársak éltek együtt. Ha erről sikerül beszélnetek, a többi már jön magától
Ha már van valakid, csak épp szex nem volt, már erősen hajlik az a gerinc...
A helyedben előbb inkább próbálnám a házasságom menteni. Ha erről még nem beszéltetek...? Lehet, ugyanannyi esélye lenne, ugyanannyi energiabefektetéssel, mint másra vadászni. Csak azt a sérelmet kellene félrerakni, hogy vele is munkás és nem magától megy, hanem cserébe, amihez ilyenkor már először ugyanúgy adni kell, mint egy új partnernél. Ugyanúgy kockáztatva, hogy nem aznap kapod vissza, hanem lehet, csak hetek, hónapok múlva lesz változás. De a végeredmény lehet, jobban megéri, mint elveszíteni a csatolt dolgokat, amikhez ragaszkodsz.
Ha ezután sem megy, hogy tudatosan, már _kommunikálva_ újrapróbáltátok, s ő tényleg érdektelen, nem pedig haragszik, fel lehet vetni a nyitott házasságot. Ha viszont haragszik, azaz érdekled, egy ilyen felvetésből tuti válás lesz.
Mikor érsz haza? Mekkorák a gyerekek? Van időtök, amit együtt töltötök kettesben és nem hullafáradtan?
(Tipikus, mikor a 40-es férfi azt érzi hiába teljesít erején felül, a felesége nem értékeli, csak kritizálja. Ezért egyre többet dolgozik. A feleség meg valahogy nem örül a több pénznek, csak mérges, hogy még inkább egyedül hagyja a gyerekekkel és duzzogó hallgatásba menekül, meg a gyerekekhez, akik legalább ölelgetik a férj helyett, aki ugyan elvárja a szexet, ha hazaesett, miközben ő mittudomén még éjjel 2-3x kel a gyerekhez, de nem kérdez, nem mesél és viszi moziba se. Aztán a férj a sok túlórában találkozik az elvált Mancikával... )
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!